Megkezdődött a Kátai Gábor Kórházban a dolgozók védőoltása

Nagyné László Erzsébet a Kátai Gábor Kórház főigazgatójának tájékoztatása szerint

már január 5-én a kórházukban is el tudták kezdeni a koronavírus elleni oltóanyagok beadását az intézmény dolgozóinak.

A főigazgató külön köszönetét fejezte ki Magyarország Kormányának, hogy már az elmúlt év végén elérhető volt hazánkban is az oltóanyag, így a megyénk és városunk is mielőbb hozzájuthatott a vakcinához. Szólt arról is, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központ oltási ütemtervének megfelelően halad majd az oltási sorrend.


-Karcag, valamint a területi ellátási kötelezettségünkbe tartozó települések alapellátási feladatait ellátó, illetve az Országos Mentőszolgálat kollegáinak oltását is, intézményi szinten fogjuk tudni elvégezni. A megfelelő mennyiségben rendelkezésre álló oltóanyagot a megyei kórházból szállítják településünkre, amely az érkezéstől számított öt napon belül felhasználható - mondta el a főigazgató.


Az intézmény november 9-e óta ki van jelölve a koronavírussal fertőzött betegek ellátására, így a tapasztalatok is azt mutatják, hogy az oltások mielőbbi beadása fontos, hiszen segít a járvány leküzdésében amellett, hogy ingyenes és természetesen önkéntes alapon történik.


Dr. Kanász-Nagy László kardiológus és belgyógyász főorvos elmondta, hogy a vakcina a legmodernebb technológiával készült oltóanyag a világon. Ezért is ösztönöz mindenkit arra, hogy adassa be magának, mert a lényeg az átoltottságon van, hiszen ezzel tudjuk legyőzni ezt az alattomos vírust.


-Ha sikerül kampányszerűen és gyorsan átoltani a lakosságot, akkor egyszer és mindenkorra leszámolhatunk a koronavírus-járvánnyal - fogalmazta meg gondolatait a főorvos.


Dr. Svéda Szabolcs István sebész főorvos kiemelte, hogy külön köszönet a kisújszállási kutatónak, aki tudása legjavát adta a vakcina elkészítéséhez. A főorvos hangsúlyozta, hogy a vírus viselkedésének kiszámíthatatlansága miatt és a tények ismeretében,-mely szerint a koronavírus megbetegedésnél tízszer nagyobb az elhalálozás, mint egy átlagos influenzánál-kiemelten fontos, hogy a lehetőségekhez képest, mindenki minél hamarabb igénybe vegye az oltást.


Dr. Szabó Mária gyermekgyógyász főorvos hangsúlyozta, hogy nagyon lényegesnek tartja, hogy mindenki regisztráljon az oltásra és beadassa magának azt, hiszen a vakcina beadását követő, már egy hónap eltelte után védettség alakul ki a COVID-19 betegséggel szemben.


-Véleményem szerint ez nemcsak azért fontos, hogy megóvjuk magunkat a vírustól, hanem azért is, hogy az életünk minél előbb vissza tudjon térni a normális kerékvágásba - jelentette ki a főorvos.


Az első napon beoltott több mint 30 szakdolgozó véleménye és tapasztalata alapján, egy fájdalommentes és hosszú távon védettséget adó, a legmodernebb technológiával, magyar tudósok közreműködésével is előállított oltóanyagról van szó, amely a 21. század világjárványát meg tudja állítani. Így a szakemberek arra kérnek mindenkit, hogy felelőségteljes hozzáállással, önkéntes alapon bár, de vegyék igénybe a koronavírus elleni oltóanyagot, hiszen Magyarország Kormánya ingyenesen elérhetővé téve a vakcinát, segít túljuttatni az embereket, ezen a mindenki számára nehéz időszakon, hogy az életünk visszatérhessen a normális medrébe.

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek