Adventi negyedik gyertya

Ahogy a keresztény világban mindenütt, Karcagon is kigyúlt a negyedik gyertya fénye az adventi koszorún. Az adventi időszakot lezáró negyedik gyertyát Fazekas Sándor országgyűlési képviselő gyújtotta meg szombat délután.

VERESS ZOLTÁN, plébános:

Isten áldására és békére vágyakozó reménységgel érkeztünk meg Advent utolsó vasárnapjának vigíliáján, adventi készületünkben Krisztusváró reménységgel köszöntök mindenkit, aki eljött ma, hogy együtt ünnepeljen velünk és kívánom, hogy ez a várakozásunk nemesedjen vágyakozássá aziránt az Isten iránt, aki képes betölteni boldogságra vágyakozó szívünket.

December huszonnegyedikén véget ért az adventi időszak, a negyedik gyertya meggyújtásával. Világszerte egyre több városban gyakorlat, hogy az otthoni mellett közösségi, városi adventi koszorún is kigyulladnak a fények. Ez a közösség összetartását, valamint a várakozás izgalmának közös megélését is jelképezi.

KUNNÉ NÁNÁSI MÓNIKA, mb. igazgató, Déryné Kulturális Központ:

A várakozás, a készülődés idejét meghitt városi alkalmakon tettük még emlékezetesebbé. Városunk adventi koszorúján az első gyertya lángját F. Kovács Sándor, városunk és térségünk országgyűlési képviselője lobbantotta lángra a városháza dísztermében, melyet Singh Viki adventi műsora követett.
A második gyertyát Sári- Kovács Szilvia alpolgármester- asszony keltette életre a városháza előtti téren, melyet a Karcag Város Vegyeskara kamarakórusának Adventi kavalkád című műsora követett. A harmadik, örömet jelképező gyertyát Szepesi Tibor polgármester úr gyújtotta meg a Karcagi Református Egyházközség Nagytemplomában, ahol Gayer Bálint adventi koncertjét hallgathatták meg a kedves jelenlévők. Úgy gondolom, az előző alkalmak segítettek ráhangolódni az ünnepre.

Az adventi koszorú negyedik gyertyája a szeretet jelképe. Keresztelő Szent Jánostszimbolizálja, aki Jézus közelgő eljöveteléről és a bűnbánatról prédikált követőinek.

DR. FAZEKAS SÁNDOR, országgyűlési képviselő, Fidesz- KDNP:

Az Advent a várakozás ideje, a Karácsony pedig a kereszténység legnagyobb ünnepe. Jézus Krisztus születésére emlékezünk immár két évezrede. Arra, hogy megtörtént a csodálatos találkozás, a sorsdöntő találkozás Isten és az emberiség között. Ennek a hatásait mai napig érezzük. Jézus Krisztus által földre szállt a béke. Azt kívánom mindenkinek, hogy legyen béke, csituljanak a háborúk, hiszen három is van a közvetlen közelünkben és legyen áldott, boldog a Karácsony és reményteljes az új, a 2024-es esztendő.

A negyedik gyertya meggyújtásán részt vevők az adventi lángot vihették otthonukba, ezzel is emelve az ünnep fényét, melegét.

Infokarcag

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.