Biztonságos Óvoda program Jász-Nagykun-Szolnok megyében

Az óvodák igazgatói mellet a képzésben részt vevő pedagógusok nagy örömmel vették át azt a plakettet, ami kihelyezésre kerül a bejáratához, ezzel is jelezve, hogy az adott intézménybe járó gyermekek részére a biztonságos közlekedési ismeretek átadása kiemelten fontos. 

Az Országos Rendőr-főkapitányság – Országos Balesetmegelőzési Bizottság a Közlekedéstudományi Intézet közreműködésével meghirdetett „Biztonságos Óvoda” című programra Jász-Nagykun Szolnok megyében 10 óvoda pályázott és kapta meg az ezért járó plakettet. A pályázat célja a gyermekeket érintő legfontosabb közlekedésbiztonsági ismeretek átadásának támogatása,  az óvodai nevelési programba integrálható közúti közlekedésbiztonsági módszertan és oktatási segédletek megismertetése révén, valamint az intézmények közlekedésre nevelési tevékenységének elősegítése.

Az óvodák igazgatói mellet a képzésben részt vevő pedagógusok nagy örömmel vették át azt a plakettet, ami kihelyezésre kerül a bejáratához, ezzel is jelezve, hogy az adott intézménybe járó gyermekek részére a biztonságos közlekedési ismeretek átadása kiemelten fontos. 

A pályázó és plakettben részesült óvodák:

Bethlen Gábor Református Óvoda Törökszentmiklós

Cibakházi Napsugár Óvoda

Magyar Máltai Szeretetszolgálat Tiszaburai Óvoda

Jászágó Községi Önkormányzat Óvodája

Orczy Anna Katolikus Óvoda Szent Rita Tagóvodája Fegyvernek

Törökszentmiklósi Óvodai Intézmény Aranykapu Tagintézmény

Jánoshidai Napsugár Óvoda és Mini Bölcsőde

Jászapáti Önálló Óvodai Intézmény

Besenyszögi Eszterlánc Óvoda Szászbereki Tagintézmény

Jászboldogházai Mesevár Óvoda.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Balesetmegelőzési Bizottság ezúton is gratulál a plakettek elnyeréséhez, további közlekedési tevékenyégük végzéséhez sok sikert, az ovisoknak és családtagjaiknak biztonságos közlekedést kíván!

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek