„Gyertek, gyertek, játszani…”

A Nemzeti Tehetség Program keretében „Gyertek, gyertek, játszani…”

című pályázati projekt megvalósulása a Madarász Imre Egyesített Óvoda Kuthen úti tagóvodájában

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által meghirdetett „A hazai és határon túlióvodai tehetség-kibontakoztató programok támogatása” című NTP-OKTP-19-0098 pályázati azonosító számon szereplő „Gyertek, gyertek játszani…” elnevezésű nyertes pályázat 2019. október 01. és 2020. december 31. között valósult meg a Madarász Imre Óvoda Kuthen úti Óvodájában.

A nyertes pályázat megvalósításához nyújtott támogatás: 750. 000 Ft
A pályázati programban az óvoda „Palánta” gyermektánc tehetségműhelye vett részt 16 gyermekkel, Szabó Lajosné szakvizsgázott gyermektánc-oktató, tehetséggondozó óvodapedagógus vezetésével.

A 30 órás program célja: A műhelymunka során a gyerekek megismerték a magyar népi hagyományokat, a jeles napokhoz fűződő szokásokat, az eredeti énekes népi játékokat, az igényes és értékes magyar népzenét, valamint a néptánc alaplépéseit, motívumait, térformáit. Jártasságot szereztek a viselethordás és színpadi viselkedés területén.
A projekt során a tehetségcsoport tagjai a magyar nép hagyományait, jeles napokhoz köthető szokásait, táncát, műhelymunka és élményszerző programok által ismerték meg. Ezek az alkalmak új ismereteket közvetítettek a gyerekek felé, amelyek személyiségük további komplex fejlődését szolgálta. A csoport foglalkozásain a népi hagyományok iránti fogékonyság megalapozása történt. A gyerekek cselekvő módon vettek részt a szokások elsajátításában. A program megvalósítása közben fejlődtek átlagos és átlag feletti képességeik, kiemelten jó adottságaik tovább finomodtak, kreativitásuk aktivizálódott, társas kapcsolataik bővültek.

Élményszerző és lazító programok gazdagították a projektet, amik által a gyerekek hagyományok iránti érdeklődése és kötődése erősödött. Látogatást tettünk a Kunlovardában, ahol a csoport tagjai élőhelyükön figyelhették meg az őshonos állatokat. A Györffy István Nagykun Múzeum - Kunok öröksége - című állandó kiállításán néprajzi értékeinket vehették szemügyre. Lazító programként részt vettünk a Szent Pál Marista Általános Iskola farsangi felvonulásán, valamint a szülőkkel közös kirándulást tettünk a Szélmalomhoz. A megszerzett élmények mélyítették a tehetségígéretekben az identitástudatot, nemzeti kultúránk iránti szeretetet.
A szülők lazító programokba történő bevonása az értékközvetítést, népi kultúránk iránti szemléletformálást segítette.
Gulyás Ferencné
intézményvezető

Image Gallery

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek