„Kobakcsalogató” c. pályázati projekt

A Nemzeti Tehetség Program keretében „Kobakcsalogató”

c. pályázati projekt megvalósulása a Madarász Imre Egyesített Óvoda Takács Péter úti óvodájában

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által meghirdetett, „A hazai és határon túli óvodai tehetség-kibontakoztató programok támogatása” című, NTP-OTKP-19-0093 pályázati azonosító számon szereplő „Kobakcsalogató” elnevezésű nyertes pályázat 2019. október 1. és 2020. december 31. között valósult meg Madarász Imre Egyesített Óvoda Takács Péter úti óvodájában.

A nyertes pályázat megvalósításához nyújtott támogatás: 800.000 Ft.

A pályázati programban az óvoda „Kobakcsalogató” logikai-matematikai tehetségműhelye vett részt 10 gyermekkel Posztósné Kovács Éva tehetséggondozó óvodapedagógus vezetésével.

A 30 órás program célja: Egyéni érdeklődésnek, szükségletnek megfelelő tevékenységek, változatos tapasztalatszerzési lehetőségek biztosítása, kész játékok, táblajátékok, képkeresők alkalmazása, melyek fejlesztik a logikus-, kritikus és kreatív gondolkodást.
A műhelymunka során olyan élményt nyújtó tevékenységeketbiztosítunk a gyermekeknek, melyek az intellektuális érzelmek - kíváncsiság-, alkotási -, felfedező vágy, öröm, sikerélmény – gazdagítását szolgálják. Logikai játékok megismertetésével, alkalmazásával, és konkrét tapasztalatok szerzésével, a problémák felismerését, megfogalmazását, eredeti ötletek alapján történő megoldását, következtetések levonását tanulják és gyakorolják a tehetségígéretes gyerekek. A gazdagítás a tehetségfejlesztő műhelymunka legmeghatározóbb eszköze: ennek keretében a tehetségígéretes gyermekek adottságaiknak megfelelően, folyamatosan új ismeret nyújtása, probléma helyzetek állítása, a tehetség kibontakoztatása érdekében. Egy-egy projekt végén olyan programok szervezése, melynek során a gyermekek, a megszerzett ismereteket, tapasztalatokat változatos körülmények között alkalmazzák, kiemelkedő adottságaik elmélyülnek, és magasabb szintre jutnak.
Élményszerző és lazító programokon vettünk részt, kirándultunk a Kun Emlékhelyhez. A különböző irányba tekintő kőszobor Györfi Sándor Munkácsy-díjas szobrászművész alkotása. Elmentünk a Zádor hídhoz is. A régi időkben a híd körül a lápokban, a nádasokban vízi madárparadicsom volt. Tapasztalatszerzés közben beszélgetünk a vízi élővilágról, a folyószabályozásról, a természet védelméről. Megtekintettük a Morgó csárdát, a betyárok búvóhelyét. A gyermekek nagy érdeklődéssel voltak jelen ezeken az alkalmakon. A gyermekeket a szülők hozták el a Kun Babákhoz és a Zádor hídhoz.


Gulyás Ferencné
intézményvezető

 

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek