Gyopáros Alpár: újabb tízmilliárd forintra pályázhatnak a falvak

A néhány napja meghirdetett újabb pályázati körben tízmilliárd forint keretösszegre jelentkezhetnek a kistelepülési önkormányzatok saját tulajdonú épületeik felújítására, eszközök beszerzésére

- közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos csütörtökön a Zala vármegyei Sárhidán.

Gyopáros Alpár a Magyar falu programban megvalósult helybeli fejlesztések megismerését követően beszélt arról, hogy idén három korábbi pályázati körben juthattak már forrásokhoz a kistelepülések.

Első körben a kisboltok rezsitámogatására biztosítottak nyolcmilliárd forintot, a második kiírás révén önkormányzati fenntartású utak, járdák építésére, felújítására nyertek ötmilliárdot, nemrég pedig kihirdették a falusi civil szervezetek támogatására biztosított hárommilliárd forintos pályázat nyerteseit - ismertette az államtitkár.

Kifejtette: jövőre is folytatódik a falusi csok, sőt 50 százalékkal emelkedik az igényelhető összeg. Folyamatosak a falusi útalap beruházásai is - amelyek keretében négy-öt számjegyű utak újulnak meg -, ennek jóvoltából négy év alatt 4000 kilométernyi útszakasz korszerűsítése készült el.

A Magyar falu program elsődleges kedvezményezettjei az olyan aprófalvas vármegyék, mint Zala, ahol már láthatóak a fejlesztések eredményei. Megújulnak a járdák, az utak, az intézmények, a falusi csoknak köszönhetően pedig a magánporták is - jegyezte meg Gyopáros Alpár.

Hozzátette, hogy ma már gyorsan elkelnek a falusi ingatlanok, mert szívesen költöznek ki az emberek vagy maradnak helyben. Ez a lényege is a programnak, hogy javítsák a falvakban élők életminőségét, illetve elérjék azt a demográfiai fordulatot, ami már látszik: a kistelepülések több mint felén növekszik a népességszám.

A kormánybiztos úgy fogalmazott: a komplex program elsődleges kedvezményezettjei az önkormányzatok, hiszen azok biztosítják a közszolgáltatásokat, intézményeket, amelyek közvetlenül befolyásolják az emberek életminőségét.

Zala vármegyében a Magyar falu program indulása óta eltelt négy évben már több mint 40 milliárd forint támogatást nyertek el. Sárhidának ez idő alatt 136 millió forint pályázati forrás jutott - mondta el Gyopáros Alpár.

Vigh László országgyűlési képviselő (Fidesz-KDNP) felidézte, hogy Zalában 258 település található, amelyből tíz város. Népszerűvé váltak a falvak, ma már szinte nincsenek eladó ingatlanok vagy építési telkek, ez is bizonyítja, hogy sikerprogram a falvak fejlesztési támogatása.

Nagy Marianna polgármester (független) úgy fogalmazott, a 760 lelkes településnek volt honnan hová fejlődnie, az épületek, eszközök állapota mind korszerűsítést igényelt. Önerőből nem lett volna mindezekre lehetőségük, de a Magyar falu program előfinanszírozásának és száz százalékos támogatásának köszönhetően tudtak számos beruházásra pályázni.

Infokarcag

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.