Print this page

,,KIFLI,,

Megnyitotta kapuit a Karcagi Ifjúsági és Lurkó Iroda (KIFLI) . Az ünnepélyes megnyitón részt vett Szepesi Tibor, Karcag város polgármestere is.

Sípos Viktória Ivett a Karcagi Ifjúsági és Lurkó Iroda vezetője tájékoztatta nézőinket , hogy abból a célból került az iroda létrehozásra, hogy a helyi fiataloknak egy olyan közösségi tere legyen, ahol rendezett körülmények között ki tudnak kapcsolódni.

-Fontos számunkra, hogy a fiatalok rendezett körülmények között töltsék el a szabadidejüket. Már ebben a hónapban is több programmal állunk az érdeklődők rendelkezésére. Lesz négysarkos vitakultúra, filmklubbal is készülünk, illetve a hó végén a halloween partira is várjuk az érdeklődőket a Városudvarban-fogalmazta meg az iroda vezetője.

A Központi Ifjúsági Egyesület oldalán, különböző internetes felületünkön érhetőek el. A további célkitűzéseik közt szerepel, hogy egészen kicsiknek, óvodás korosztálynak is tartsanak foglalkozásokat.
Szepesi Tibor, Karcag város polgármestere elmondta, hogy az iroda lehetőséget biztosít a fiataloknak a délutáni, közös beszélgetésekre, és a szabadidő hasznos eltöltésére.

-A Karcag Városi Diákönkormányzat számára is kiváló lehetőség az iroda megléte, ugyanis olyan egyeztetésekre is sor tud kerülni, amely a Karcag Városi Önkormányzattal való együttműködést is elősegíti-mondta el a polgármester.
Szepesi Tibor városvezető az Önkormányzat és saját maga nevében is átvette a csiga díjat, amely a diákönkormányzattal történő szoros együttműködésük példájának elismerése volt.