NEVELŐSZÜLŐI CSALÁDI NAP

A Tiszafüred-karcagi térség településeiről érkeztek nevelőszülői családok, illetve gyerekek a Szélmalmi Fogadóház udvarán tartott rendezvényre.

A Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Nevelőszülői Hálózata a nevelőszülői családok részére Családi Napot rendezett a Szélmalmi Fogadóház udvarán. A részletekről Bíróné Szabó Anikót szervezőt kérdeztük.

- Tiszafüred-karcagi térség településeiről érkeztek ma ide nevelőszülői családok, illetve gyerekek, és nekik tartjuk ezt a közösségépítő, játszós programot A nevelőszülőkkel - mondta a program főszervezője.
- A Szent Ágota Gyermekpedagógiai Szolgáltatónál rengeteg élménypedagógiai foglalkozás van. Része az is, hogy a nevelőszülői családokat közelebb hozzuk egymáshoz, illetve, hogy a gyerekek sorstársaikkal lehessenek egy közösségben. Rengeteg élményprogramunk van, táborok, családi nap, múzeumlátogatás, állatkert látogatás. Két hét múlva is indul egy táborunk, amiben ezek a gyerekek is részt fognak venni. Zánkán, illetve Zalaszabaron szoktunk még táborozni, tehát sok-sok olyan lehetőség van, ahol együtt lehetnek a térség gyermekei - hangsúlyozta Bihariné Szabó Anikó.
- A Szélmalmi Fogadóház udvarán egy rendőrautóba is beülhettek a gyerekek, de számos foglalkozás vár rájuk a nap során.
- Lesz kötélhúzás, az a gyerekek kedvence, az életre-halálra szokott történni, illetve bográcsban főzünk paprikás krumplit kolbásszal. Van kézműves sarok a csillámtetoválásról kezdve arcfestésig, meg mindenféle kreatív foglalkozás áll a gyerekek rendelkezésére. Érkezett hozzánk egy bohóc, aki lufit hajtogat a gyerekeknek kívánság szerint és zenés tornával is készültünk. Ugrálóvár is van és átmehetünk a szélmalomba, ahol megtekinthetik a gyerekek ezt a csodás emlékművet.
-A Jóisten kegyes volt hozzánk és ilyen csodás idővel áldott meg, úgyhogy szeretnénk jól érezni magukat, illetve, hogy a gyerekek minél jobban kikapcsolódhassanak, játszhassanak, a nevelőszülők beszélgethessenek, mert erről szól ez a nap - tudtuk meg a főszervezőtől, aki azt is elmondta, hogy a Szent Ágota nevelőszülői hálózat 13 megyében van jelen Magyarországon, a Szeged-Csanád Egyházmegye fenntartása alá tartozik.
- Szegeden van a központ, viszont Szolnok megyében is közel 500 nevelésben lévő gyermekről gondoskodunk és 150 nevelőszülő végzi ezt a csodálatos hivatást. Várunk még sok jelentkezőt, mert nagyon sok nevelőszülőre lenne még szükség, sok gyerek vár szerető családra. Az életkort tekintve nullától 24 éves korig vannak a gyerekek, nevelőszülőkhöz leginkább 12 éves kor alatt kerülnek, de ahogy az élet hozza. A vér szerinti családjukba való visszakerülés lenne a fő cél, illetve a végleges sorsrendezés az örökbefogadás, de ha erre nem kerülhet sor valamilyen oknál fogva, akkor a nevelőszülőnél is felnőhetnek a gyerekek.

Infokarcag

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek