Hatalmasat lép előre Szolnok közlekedése az M4-es Tisza-átkelőjével

A Duna Aszfalt kivitelezésében két híd is épül a Tisza ártere, illetve maga a folyó fölött is Szolnok közelében.

Ma reggel sajtóbejárást tartottak az M4-es Abony-Törökszentmiklós szakaszán, ahol a Duna Aszfalt Zrt. 8,54 kilométeres útvonal részeként épít átjárót a Tisza felett Szolnok északi elkerülőjének részeként.

A mai bejáráson a hosszabb híd szerkezetének betolási folyamatát élőben tekinthette meg a sajtó, melynek során az átkelő közelebb érkezett ahhoz, hogy átérjen a Tisza bal partjára. Kiss Boglárka, a NIF Zrt. szóvivője a beruházás műszaki paramétereivel kapcsolatban elmondta: a mai alkalommal a Tisza híd bal pályáját 50 métert tolják előre. Óránként körülbelül 10 métert halad előre .

A beruházás az elkészültével Budapestet és az erdélyi határt összekötő, már több, külön-külön több tízkilométeres egybefüggő szakaszból álló M4-es autút Abony-Törökszentmiklós szakaszának egyik (Tisza-híddal és összesen 8,54 kilométeres pályával elkészülő) alprojektjében valósul meg.

Az M4-es Abony-Törökszentmiklós között futó másik része így épül meg

Emellett zajlik a munka egy 18,6 kilométeres alprojekten is a Colas Közlekedésépítő Zrt., a Colas Hungária Zrt. és szintén a Duna Aszfalt Zrt. munkájával, ahol az alábbi három különszintű csomópont jön létre:

Abony keleti lejárója;
a 32-es főút csomópontja
és a 3225-ös út csomópontja,

Itt továbbá 18 főbb műtárgy kerül megépítésre, köztük egy 168 méter szerkezeti hosszal bíró Zagyva-híd, továbbá a 110 méteres Millér-híd.

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek