A nemrég felújított rendezvénytéren tartották meg szombaton az idei Falunapot Berekfürdőben, melyen kitüntetést is átadtak, de volt itt tájjellegű ételek főzése, köztük az elmaradhatatlan karcagi birkapörkölt, de lecsó, slambuc is főtt - és a helyi kézműves termékek készítői is bemutatkoztak.

F. Kovács Sándor, térségünk országgyűlési képviselője elismeréssel szólt a közelmúltban zajló fejlesztésekről a faluban, a bereki gyógyvíz áldásos hatásáról, amit a helyiek egyszerűen csak a Nagykunság aranyának hívnak -, felidézve gyermekkori és már felnőttkori fürdőbeli élményeit is.

Hubai Imre, a JNSZ Megyei Közgyűlés elnöke - bereki lakosként is gratulált az önkormányzatnak a megvalósult fejlesztésekhez, s arra biztatta a fürdőbe, a településre érkező vendégeket, hogy látogassanak el a Tisza-tóhoz is, ismerjék meg a térség látnivalóit, adottságait.

Molnár János polgármester arról szólt, hogy a mai Falunap rendhagyó, hiszen korábban egész napos volt, most alkalmazkodni kellett a járványügyi szabályokhoz, így csak délutáni programok vannak, ahol a Szolnoki Szimfonikusok mellett a helyi művészeti csoportok is fellépnek, s közben finom ételeket is kóstolhatnak a vendégek. A Falunap azonban az elismerések napja is - fogalmazott -, majd átadta Molnár Ferencnének az önkormányzat képviselő-testülete Berekfürdőért kitüntetést a közösségért végzett több évtizedes munkája elismeréseként.

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.