KARCAGON ÁLLOMÁSOZOTT A PETŐFI BUSZ

A Petőfi Irodalmi Múzeum szervezésében a Városháza mögötti parkolóban volt látogatható az “Átrepülök hosszában a hazámon” című mozgó kiállítás.

A Petőfi Irodalmi Múzeum új vándorkiállítása a Petőfi Sándor-emlékév alkalmából jött létre. A múzeum-busz első állomása a költő szülővárosa, Kiskőrös, amelyet közel egy éven át számtalan további település követ majd. Az utazó kiállítás kiemelt célja, hogy Magyarországon, valamint határainkon túl is minél több honfitársunkhoz juttassa el élményszerűen Petőfi Sándor életművét és mutassa be életútját. A tárlat a haladás, sebesség, út, utazás fogalmaiból indul ki, és az aktuális kutatásokra alapozva, egyedi megközelítésből mutatja be Petőfi személyiségét, munkásságának ismert darabjait.

A kiállítás címét adó „Átrepülök hosszában hazámon” - a Dalaim című vers részlete, amely nemcsak Petőfi utazás iránti szenvedélyét és költői ambícióit fejezi ki. A kiállítás képzeletbeli utazásra hív: 1845-ben felszállunk a gyorsszekérre Petőfi mellé, hogy a költő a „változó szerencse szekerén” felidézze számunkra múltjának meghatározó állomásait és velünk együtt fürkéssze jövőjét.

A tárlatot a délelőtt folyamán az általános iskolások, délután az érdeklődő lakosok is megtekinthették a Petőfi 200-at.

Infokarcag

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek