MEGBÖBBENTŐ RÉSZLETEK DERÜLTEK KI A TÁRGYALÁSON

Ez év novemberében lesz tizenöt éve, hogy csépai házában brutális módon meggyilkoltak egy 79 esztendős idős asszonyt. A feltételezett elkövetőket csak tavaly ősszel tudták a vádlottak padjára ültetni.

Az elsőrendű vádlottat a Szolnoki Törvényszék már jogerősen tizennégy és fél év fegyházbüntetésre ítélte. A másodrendű vádlott azonban tagad, hazugnak tartja társát. A legutóbbi tárgyaláson megdöbbentő részletek derültek ki az emberölésről. A nyugalom megzavarására alkalmas tudósítás következik.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség tavaly nyáron emelt vádat két negyvenes éveiben járó öcsödi férfivel szemben nyereségvágyból, társtettesként elkövetett emberölés bűntette miatt. A tavalyi, novemberi előkészítő ülésen az első rendű vádlott vallott, beismerte tettét, majd pedig elfogadta az ügyész által indítványozott tizennégy és fél év fegyházbüntetést. A büntetés-végrehajtási intézet munkatársai még az akkori tárgyalást követően a bírósági épületből vitték el, hogy megkezdje a rá kiszabott büntetése letöltését. A vádirat tulajdonképpen az ő vallomására épül.

Tőle, valamint a korábbi rendőrségi jegyzőkönyvekből tudható az a döbbenetes információ, hogy a rablógyilkosság kellős közepén az áldozat házából az utcára kisurranó másodrendű vádlottat a járőrök megállították és igazoltatták! Ám tizennégy évig az illetőre mégsem vetődött a gyilkosság gyanújának árnyéka… Történt, hogy 2008. november 21-én éjjel megöltek egy idős asszonyt Csépán, a Béke utcai házában. A nőt a támadói egy órán át hiába bántalmazták és vallatták, nem árulta el, hol rejtette el értékeit. A tettesek végül két gyűrűvel, az áldozat füléből kiszedett aranykarikákkal és mindössze ezer forinttal távoztak.

A holttest felfedezését követően a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság indított nyomozást. Az egyedül élő, de szellemileg és fizikailag is jó állapotban lévő asszonyt a teljes testén bántalmazták. Végül fojtogatás okozta a halálát. A nyomozók két évig vizsgálódtak az ügyben, majd felfüggesztették az eljárást. Akkor még elkerülte a figyelmüket az a tény, hogy a gyilkosság éjjelén igazoltattak egy, a járművénél álló öcsödi férfit, aki szerint az autója műszaki hibás lett, azért vesztegel mellette…

Csak tizennégy évvel később gyanúsították, majd vádolták meg a rablógyilkossággal. Mindez azonban Ronyecz Csaba alezredesnek, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiemelt főnyomozójának köszönhető, aki 2020 tavaszán megkezdte az összefüggések puzzle-darabkáit értékelhető képpé összerakni.

Kiderült, hogy az idős asszony szomszédságában egy család lakik, melynek Csávóka becenevű fiatal tagja gyakorta és előszeretettel járt be lopni az idős nőhöz. Aki, féltve az életét, nem jelentette fel a fiút. Mint később kiderült, az egyébként 2009-ben elhunyt Csávóka igen közeli rokona a másod rendű vádlott feleségének. Ő adhatta a tippet a kétfős öcsödi bandának, hogy az idős asszonynak rengeteg dugi pénze van.

A bizonyítási eljárás már csak a másod rendű vádlott vonatkozásában zajlik. A keddi tárgyaláson azonban a már jogerősen elítélt első rendű vádlott is jelen volt, aki terhelő tanúvallomást tett társára. Aki pedig a kecskeméti büntetés-végrehajtási intézetből kivetítőn vett részt a tárgyaláson, mellesleg végigsírta a napot. Az első rendű vádlott szerint ugyanis a másod rendű vádlott volt az ötletgazda – „Azt mondta a Csávóka, hogy sok pénze van a csépai banyának. Menjünk át, oszt csináljuk meg! –, az ő kocsijával mentek át Öcsödről Csépára a gyilkosság éjszakáján – a járőrök a másod rendű vádlottat igazoltatták a kocsija mellett –, illetve ő fojtotta meg párnájával az idős áldozatot – noha csak az első rendű vádlott dns-nyomait találták meg a párnán.

A legutóbbi tárgyaláson dr. Nádor Zoltán bíró számos tanút hallgatott meg. Köztük az elhunyt asszony rokonát, aki rátalált halott nagynénjére, valamint az első rendű vádlott volt élettársát, aki ugyan magával is minduntalan ellentmondásba keveredett, viszont nem emlékezett arra, hogy hajdani közös bérleményükben egyáltalán volt-e kályha, melyben párja elégette volna a bűncselekmény éjjelén viselt ruházatát.

Infokarcag

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.