Ítélet a járvány idején...

Ítélet a járvány idején kórházi dolgozókat sértegető, bántalmazni akaró férfival szemben A Szolnoki Járási Ügyészség 2020. július 13-án közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt bíróság elé állította azt a férfit, aki a kihirdetett veszélyhelyzet idején az őt ellátó kórházi dolgozókra támadt. A férfi 2020. április 19-én a délelőtti órákban súlyos fokú ittas állapotban felhívta a mentőket és bejelentette, hogy koronavírusra jellemző tüneteket észlel magán. A veszélyhelyzet idején általános protokoll szerint a mentők a szolnoki kórházba szállították a férfit és elhelyezték az e célra fenntartott részlegen. A férfi idegesen fel-alá járkálni kezdett, ezért több egészségügyi dolgozó rászólt, hogy tartsa be a kötelező egymás közötti távolságot. A férfi erre trágár szavakkal illette a kórház személyzetét. Később a férfi meggondolta magát és távozni akart az épületből, azonban a biztonsági őr, mivel a vizsgálata még nem fejeződött be, nem engedte ki és visszakísérte őt a vizsgálatok helyszínére. A férfi ezután is agresszíven viselkedett, majd az őt csillapítani igyekvő egyik beteghordót ököllel megpróbálta megütni. A sértett az ütés elől ellépett, majd a magából kikelt férfit a beteghordónak sikerült a földre teperni és a biztonsági szolgálat segítségével a rendőrök kiérkezéséig a helyszínen tartani. Az egészségügyről szóló jogszabályok alapján a beteghordó közfeladatot ellátó személynek minősül. A Szolnoki Járásbíróság távmeghallgatás útján lefolytatott bizonyítási eljárás során a vádlottat bűnösnek mondta ki közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettében és a vádlottat 3 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztés büntetésre és 3 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte, egyben elrendelte 3 felfüggesztett szabadságvesztés büntetés végrehajtását is. Az ítélet ellen a vádlott és védője felmentés érdekében fellebbezést jelentett be, így a büntetőeljárás másodfokon, a Szolnoki Törvényszéken folytatódik.

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek