Hírek Jász-Nagykun-Szolnok megyéből

Az elmúlt napon a megye rendőrei öt személyt fogtak el az ellenük érvényben lévő körözés alapján, valamint hat járművezetővel szemben indítottak eljárást járművezetés ittas állapotban vétség elkövetése miatt.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában három személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Egy zagyvarékasi lakos közlekedett személygépkocsival a 32-es úton Zagyvarékas irányából Szolnok felé 2020. július 3-án az esti órákban. A 36 éves férfi haladása során elveszítette uralmát a jármű irányítása felett és lehajtott az úttestről, ahol nekiütközött egy autóbuszmegálló szegélyének, majd a jelzőtáblának és az árokba hajtott. A gépkocsi a tetejére borulva állt meg. A rendőrök a sofőrrel szemben alkoholszondát alkalmaztak, ami pozitív értéket mutatott. A jogsértő vezetői engedélyét a helyszínen nem tudták elvenni, mivel nem tartotta magánál. A baleset során a férfi súlyos sérülést szenvedett.   

A Szolnoki Rendőrkapitányság járművezetés ittas állapotban vétség elkövetése miatt indított eljárást a gépkocsivezető ellen.

Az ittas gépjárművezetőkkel szemben zéró tolerancia van érvényben Magyarországon. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy az ittas járművezetés potenciális balesetveszélyt hordoz magában!

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai kiemelt figyelmet fordítanak az ittas vagy bódult állapotban közlekedő, szabályszegő járművezetők forgalomból történő kiszűrésére!

 ...hogy mindenki hazaérjen!

police.hu

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek

Halálos baleset volt Karcagon

Halálos baleset volt Karcagon

máj. 26, 2020 Rate: 0.00

Tisztelt Karcagi lakosok!

Tisztelt Karcagi lakosok!

ápr. 28, 2020 Rate: 4.14