Iskolafelújítás

Plósz Csilla Margittal a Karcagi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola intézményvezetőjével beszélgettünk arról, hogy milyen ütemben halad a Kováts Mihály Általános Iskola felújítása.

Mint megtudtuk az EFOP 4.1.2. pályázat keretein belül a tagintézmény felújítása, a tervezett ütemrend szerint halad. Ahogy Plósz Csilla Margit elmondta, bíznak benne, hogy a következő tanévet, már a felújított épület falai között fogják tudni elkezdeni. Lényeges újítás, hogy az intézményben a hozzáépítés következtében tágabb tér várja majd a diákokat.

-Az épület belső tere szinte teljesen megújult. Kicserélésre került a fűtési-rendszer, a konvektorok lecserélésre kerültek, teljesen új elektromos hálózat, új ajtók és álmennyezet került beépítésre. Új burkolatot kapott az intézmény minden helyisége.

A mosdók teljes felújítása történt meg, illetve új vizesblokkok is kialakításra kerültek. Az intézménybe lift is beszerelésre került, amivel az akadálymentes közlekedést tudjuk megoldani. Az új rész hozzáépítésével három nagyobb méretű terem és három fejlesztő helyiség, konyha és raktár áll majd az iskolában tartózkodók rendelkezésére.

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.