EZ NEM ROMANTIKUS

Jász-Nagykun-Szolnok megyében az elmúlt napokban ismét előfordult az úgynevezett romantikus csalás.

Az elkövetői módszer szinte már jól ismert, a csalók a közösségi oldalon baráti beszélgetést kezdeményezve a sértett bizalmába férkőznek, majd kicsalják az áldozat pénzét. Ez most sem történt másképp.

Egy magát katonának kiadó ismeretlen, miután a kiszemelt, egyedül élő áldozata bizalmába férkőzött, máris előhozakodott a magyarországi letelepedés gondolatával. Azt állította, hogy bankszámláját külföldön zárolták és a rajta lévő pénzéhez nem tud hozzáférni, csak úgy, ha azt csomag formájában elküldi futárral a sértetthez. Az áldozatnak először a futár költségeit kellett kifizetni, majd később kapott egy újabb értesítést, miszerint a szállítmányt a vámon feltartóztatták, további pénzre lesz szükség, hogy a hatóságok eltekintsenek a csomagok átvizsgálásától, lefoglalásától.

Az összeg átutalását követően az ismeretlen ismerőst persze elérni már nem lehetett, az üzenetekre nem válaszolt.

A romantikus csalások elkövetői elektronikus úton veszik fel a kapcsolatot, gyakran a közösségi média felületein szemelik ki az áldozatukat. A bizalom megszerzése után egy hihetőnek tűnő történettel előállva használják ki a romantikus kapcsolat illúzióját és pénzt csalnak ki a gyanútlan emberektől.

Kérjük, hogy az áldozattá válás elkerülése érdekében fogadja meg a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság tanácsait, amelyekről itt bővebben olvashat!

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek