Print this page

ADOMÁNYÁTADÁS

A Tesco Közösségi Napok keretén belül az „Ön választ, mi segítünk” elnevezésű rendezvényre, amelyen jelen volt Szepesi Tibor polgármester is.

Az üzletlánc már 2016 óta működteti a fent nevezett programot, amely a közösségeket állítja a középpontba.

Ahogyan Oláh Andrea áruházvezető elmondta, a Tesco Magyarországnál büszkék arra, hogy a kollégáikon, a partereiken és a helyi szinten támogatott projekteken keresztül valódi változások létrehozására képesek.
-A helyi jó ügyek érdekében végzett munkánk, az élelmiszer-adományozási programunk valamint az „Ön választ, mi segítünk” pályázati kezdeményezésünk jó példái annak, hogyan teszünk napról napra többet a közösségért-fogalmazta meg az áruházvezető.

A program folytatásában a Karcag város közösségeit és a közösen elért eredményekre hívták fel a figyelmet.
Ebben az évben a következők kerültek díjazásra: a Remény Rabjai Állatvédő Egyesület, akik 400.000 Ft-ban, a Kádas György Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola és Kollégium, akik 200.000 Ft-ban, valamint az Együtt, Egymásért, Jövőnkért Közhasznú Egyesület, akik 100.000 Ft jutalomban részesültek.

Szepesi Tibor városvezető is gratulált a díjazottaknak és a továbbiakban is sikeres együttműködést és jó egészséget kívánt.