Varga Mihály: teljes erővel tenni kell a magyarság felemelkedéséért

Teljes erővel tenni kell Magyarország, a magyarság felemelkedéséért, a mostani munka határozza meg, hogy \"a viharok elmúltával milyen világban fogunk élni\" - mondta a pénzügyminiszter...

Szolnok, 2022. augusztus 17., szerda (MTI) - Teljes erővel tenni kell Magyarország, a magyarság felemelkedéséért, a mostani munka határozza meg, hogy "a viharok elmúltával milyen világban fogunk élni" - mondta a pénzügyminiszter szerdán Szolnokon, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat augusztus 20-ai ünnepi megemlékezésén, amelyen kitüntető díjakat és címeket adtak át.

Varga Mihály - a Jász-Nagykun-Szolnok Megye Díszpolgára díj átvétele után - az elismerésben részesülők nevében azt mondta: az ember csak egy meghatározó értékrend szerint élhet és dolgozhat. Áldásnak nevezte, "ha láthatjuk eredményeinket, ha tudhatjuk, munkánk segíthette a szülőföldünk fejlődését, a magyar emberek előre jutását".


Meggyőződése - mondta -, hogy csak úgy lehet jól, mások számára is hasznosan végezni a munkát, ha világosan látjuk, honnan indultunk.


Varga Mihály kitért arra is, hogy Szent István, államalapító királyunk egész életében a magyarok megmaradásáért harcolt, ennek a célnak rendelte alá minden cselekedetét. Ez a lépés akkor a külső fenyegetettség és a belső széttagoltság miatt a magyarság jövőjét jelentette - hangsúlyozta.


Azt mondta, első királyunk olyat országot hagyott ránk, amelynek népe a mai napig megőrizte nemzeti karakterét, a szabadsághoz, a szabad döntéshez való ragaszkodását. Ránk hagyta azt a szilárd hitet is, hogy viharok, megpróbáltatások és fenyegetettségek között sem adjuk fel értékeinket, hitünket.


A pénzügyminiszter kiemelte: eredményt ma is csak elkötelezetten, a célokra koncentrálva és kitartó munkával lehet elérni.


Az ukrajnai háború gyors lezárására egyre kevésbé lehet számítani - jelentette ki, megjegyezve: ha nem sikerül belátható időn belül elérni a békét Ukrajnában, akkor minden eddiginél súlyosabb nehézségekkel kell szembenézni. Azok az országok tudtak a legkisebb veszteséggel kikerülni a válságból, amelyek erős gazdaságot építettek és nehéz helyzetekben is megőrizték értékeiket - mondta.


Varga Mihály szólt arról is, hogy a múlt év második felében - elősorban még az előző válság hatásaként - már érzékelhető volt a nyersanyagárak emelkedése. Az infláció megjelent a világ szinte minden országában, "ez Magyarország esetében importált inflációt jelentett" - közölte.


Hozzátette: ezt tetézte az orosz-ukrán háború kitörése és az ahhoz kapcsolódó uniós szankciós csomagok. Ezzel egy időben romlanak az országok növekedési kilátásai és megjelent a gazdasági visszaesés lehetőségétől való félelem is - jelezte.
A miniszter szerint bizakodásra ad okot, hogy az első negyedévben a magyar gazdaság 8 százalékkal, a második negyedévben 6,5 százalékkal nőtt. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a globális alkatrészhiány, a növekvő energiaárak mellett az erősödő inflációs nyomás Magyarországon is lassítja gazdaságot. Az orosz-ukrán háború pedig további árfelhajtó erőt jelent, tovább rombolja az ellátási láncokat, fékezve a kilábalást és a növekedést - közölte.


Varga Mihály kijelentette: a jelenlegi helyzetben a magyar kormány legfontosabb feladata az ország békéjének, biztonságának megőrzése. Ugyanakkor cél a nehéz munkával elért eredmények megőrzése is: a családok megerősítése, a munkahelyek megtartása, a nyugdíjasok védelme és a gazdasági növekedés megtartása, a beruházások támogatása - sorolta, megjegyezve: számítani kell a migráció erősödésére is, ami ellen szintén védekezni kell.


Hangsúlyozta: a magyar gazdaságnak a romló világgazdaságban is meg kell állnia a helyét. Azon dolgoznak, hogy a rezsicsökkentést tartsák, meg kell védeni a munkahelyeket, a rekord foglalkoztatottságot - emelte ki.


Varga Mihály azt mondta: hiszi, hogy a megváltozott, sok tekintetben válságosra fordult körülmények közepette akkor lehet boldogulni, ha "megőrizzük önállóságunkat, értékeinket, megtartjuk hitünket, és az eddigi kitartással, szorgalommal dolgozunk".


Hubai Imre, a megyei közgyűlés elnöke közölte: augusztus 20-a a magyar nemzet egységének jelképe, a magyarság egyetemes ünnepe; Szent István hagyatéka, szilárd hite és vasakarata példaként szolgál. Jász-Nagykun-Szolnok vármegyét az ország egyik legdinamikusabban fejlődő térségének nevezte, és azt hangsúlyozta: a munkát tovább kell folytatni, az értékeket megőrizve és a hagyományokat megerősítve.


A megyei közgyűlés Jász-Nagykun-Szolnok Megye Díszpolgára díjat adományozott posztumusz Vitéz dr. nagybányai Horthy Szabolcsnak is, a vármegye hősi halált halt főispánjának, a 13. Jász-Kun Huszárezred főhadnagyának, református egyházmegyei gondnokának. A díjat a család képviseletében Horthy István és Horthy Éva vette át július elején Kenderesen.


Az ünnepségen átadták a Jász-Nagykun-Szolnok Megyéért díjakat, emellett több kitüntető díjat és címet is kiosztottak.

 

MTI

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek

Halálos baleset volt Karcagon

Halálos baleset volt Karcagon

máj. 26, 2020 Rate: 0.00

Tisztelt Karcagi lakosok!

Tisztelt Karcagi lakosok!

ápr. 28, 2020 Rate: 4.14