A legjobb pörköltet a karcagi Szabó Péter főzte

Kétszáznegyvenegy főzőhelyen készült a birkapörkölt szombaton a karcagi Múzeumparkban.

Kétszáznegyvenegy főzőhelyen készült a birkapörkölt szombaton a karcagi Múzeumparkban. A hagyományos hungarikum pörkölt készítése mellett voltak különleges fűszerekkel ízesítettek.

 A Karcagi Birkafőzők Egyesületének több mint harminc tagja főzött ezen a napon - tudtuk meg Nagygyörgy Jenő elnöktől, aki az, hogy sok fiatal van a főzők között, jelzi, nem fog abbamaradni ez a birkafőző hagyomány.

- Nagyon várják az emberek a karcagi birkapörköltet, két éve kimaradt az életünkből. Idén már tíz-tizenöt rendezvényen voltunk Budapesttől a szentendrei Skanzentől Egerig. Gyakorlatilag befőztük a fél országot. Szomolyán például most voltunk először. Ahol nem ismerik a hungarikum birkapörköltet, mindig van egy kis előítélet, de mikor megérzik a birkapörköltünk illatát, az összes téveszme átváltozik szeretetbe és jövőre is visszahívnak minket főzni - árulta el az elnök.

A tizenöt éves karcagi ifj. Nagy Viktor tulajdonképpen belenőtt a birkafőzésbe, ma már külön indul a versenyen.

- Apa még egy kicsit kóstol, de igyekszem egyre jobban főzni - mondja a középiskolás fiú, akinek nincs titka, csak annyi, hogy a hagyományos módon kell a pörköltet készíteni, ízesíteni - tudtuk meg Viktortól, aki bírja a kritikát, bár eddig még nem volt panasz a pörköltjeire.

- Hogyan főz a fia? - kérdeztük az édesapát, Nagy Viktort.

- Abszolút jól - állította határozottan az édesapa. Ötéves lehetett, amikor először volt velem a főzésnél, tízéves korától aktívan részt vesz az előkészületekben és a főzésben. S hogy ki főz ma jobban, azt a családtagok a kóstolás után eldöntik.

- Mi a titka a pörköltnek?

- Az odafigyelés, meg a szájízvilág kell hozzá, hogy meglegyen a sóssága, a csípőssége. Állandó bejáratott helyekről vesszük a hozzávalókat, így nem csalódunk. Például Szegeden egy őstermelőtől veszem a fűszerpaprikákat évek óta, hiszen sokan a színéből ítélik meg a pörköltet. Úgy van ez, mint egy csinos hölgynél, ahol a dekoráció az alap, és onnan ismerkedünk. Így van ez a pörköltnél is, ha színre nem tetszik, akkor meg se kóstolom, ezért nagy befolyásoltsága van a paprikának, ha jó a paprika, a jó pörkölt - magyarázza Nagy Viktor.

Csikosné Mészáros Judit két kondérban főz, de sátra előtti asztala is különleges. - A gyűjteményeim évről-évre szaporodik, mert ahová járok főzni, mindig találok egy-egy olyan jellegzetes birkaállatkát, amit megveszek és díszítem vele az asztalomat. Van, amikor 6-8 pörköltet is főzök, a feladat akkor is ugyanolyan komoly, mintha egyet főz az ember - mondja Judit, aki a főzés tudományát Bolyki Imre bácsitól tanulta.

- Ő tanított meg minden mozdulatra, a nyúzástól a főzésig a hozzávalókra, amivel a pörköltet olyanná tesszük, mint amilyen egy karcagi pörkölt. Mindig hálás maradok neki. Nemrég a szomolyai Cseresznyefesztiválon főztem, ahol nagyon ízlett az addig ismeretlen birkapörkölt, így jövőre is meghívtak főzni.

A Kálmán utcán sétáló tömegben kitűnik szép szűrjében Papp László. - A feleségem csinálta. Hajdú-Bihari vagyok, a Hortobágy környékén, Balmazújvárosban van egy baráti kör, ahol ezt a hagyományőrzést visszük. Vannak bihari, karcagi, füzesabonyi szűrők, ez a hajdúböszörményi saját készítésű, a saját ízlésünkre készítette. Ez nem autentikus, tehát nem hagyományos tájjellegű szűr, de én szeretem - mondta a hagyományőrző, aki pár hete kóstolt először karcagi pörköltet az Egerfeszten, ezért jött ma Karcagra.

A Csontos család igazi juhászdinasztia, már három generáció főzi a hat öntöttvas kaszrolyban a pörköltet.

Ifj. Csontos Györgyöt a jellegzetes öntöttvas kaszrolyról kérdeztük.

- Mi azért szeretjük, mert ez egy olyan vastag falú edény, ami tartja a hőt, jó a hő leadása, egyenletesen osztja el azt és szépen átjárja a birkapörköltünket. Mi fával főzünk, mert így az is belekerül, amit nem teszünk bele, ugyanis a füst jótékony ízt hoz ki, felfűszerezi azokat az ízeket, amelyek egyébként is belekerülnek.

- Édesapja mindig azt mondja, a pörkölt már a birka kiválasztásánál eldől.

- Ez így van, aki teheti, az lássa azt az állatot amit feldolgoz és megfőz. Természetesen van, aki ezt nem tudja megtenni, de akkor is figyeljen oda, hogy inkább faggyú legyen rajta, minthogy egy sovány állatot főzzön - tanácsolta a szakember.

A fesztivál megnyitóján először Szepesi Tibor, Karcag polgármestere köszöntötte a megjelenteket.

- Az elmúlt évek arról szóltak, hogy nem tudtunk így együtt lenni, hanem egy másfajta rendszerben kellett megszerveznünk azt a szokásos hagyományt, amely a karcagi hungarikum birkapörkölt főzéséről szól. De nem mindegy, hogy ezt egy online rendszerben kisebb családi házak udvarán főzzük és történik meg ez a hagyomány, hanem így együtt, közösen tudjuk megélni. Hiszen tudjuk nagyon jól, ahogy Sebő Ferenc népzenész mondta: a hagyományokat nem ápolni kell, mert az nem beteg, nem őrizni kell, mert nem rab, hanem meg kell élni! Ez a mai rendezvény arról szól, hogy ezeket a hagyományokat meg tudjuk élni közösen ahogy az iskolában mondták, jelenléti oktatás keretében valósul meg az, hogy apáról-fiúra, utódokra száll a hungarikum karcagi birkapörkölt főzés hagyománya, hogy együtt tudunk kóstolni, együtt tudunk lenni, örülni és mosolyogni a mai rendezvényen - fogalmazott a városvezető, aki szerint az, hogy két év kihagyás után újra meg tudják szervezni a birkafőző fesztivált, azért nagy köszönet illeti a szervezőket, rendezőket, támogatókat és a főzőket is.

Mivel versenyről van szó, zsűri nélkül nehéz lenne lebonyolítani, Garaczi János mesterséf vezetésével fognak értékelni - hangzott el.

A fesztivált F. Kovács Sándor országgyűlési képviselő nyitotta meg. - Mi, karcagiak mindig találunk egy okot, hogy birkát főzzünk. Ez legyen keresztelő, ballagás, lakodalom, vagy bármilyen családi és baráti rendezvény és a Birkafőző Fesztivál ugyanilyen rendezvény, hogy találtunk egy okot, hogy birkapörköltet főzzünk, hogy barátokkal, családtagokkal, jó ismerősökkel össze tudjunk jönni. Azt látom, hogy ez jól is sikerül, hiszen nagyon sok főző van, itt vannak a családtagok, barátok. A jó társaságban a jó hangulat már adott. Kívánok mindenkinek nagyon jó hangulatot, kitűnő birkapörkölteket. Bízom benne, hogy jövőre ugyanitt találkozni fogunk, ezennel a Birkafőző Fesztivált megnyitom - mondta a képviselő, majd Kecze István, Kisújszállás polgármestere szólt a jelenlévőkhöz.

- Díszvendégként igyekeztünk olyan műsort összeállítani, ami jellemző nemcsak Kisújszállásra, hanem a Nagykunságra. Bízom benne, hogy ezt mindenki örömére fogjuk tenni az elkövetkezendő két órában. Egy ilyen szíves meghívást úgy gondolom illik viszonozni, ezért szeretettel várjuk szeptember 17-én a Kivilágos Kivirradtig Fesztiválon a karcagiakat - hangzott el a megnyitón.

Hubai Imre, a megyei közgyűlés elnöke is fakanalat fogott ezen a napon. - Aki ismer, az tudja, hogy én rackatartó vagyok, most is négy rackát főzök. Azt gondolom aki a mai napra a látványosság mellett a birkapörkölté a főszerep, a barátságé, az együtt töltött időé. Végre ma a Karcagról elszármazottak és úgy jöhettek haza, hogy felhőtlenül örülhetünk egymásnak és élvezhetjük egymás társaságát a birkapörkölt mellett. A főzés tudományát én is igyekszem vendégeimnek megmutatni - árulta el az elnök.

F. Kovács Sándor képviselő is főzött. - Nem szoktuk variálni a pörköltet. Azokkal a régi, hagyományos ízekkel és régi, hagyományos főzési móddal főzzük. A karcagi birkapörköltben minden benne van, feje, lába, belső rész és a jó anyag, ez a lényeg - hangsúlyozta a politikus. - Őszintén szólva, amikor főzök birkapörköltet, aznap nem tudok egy jót enni belőle. Másnap délben, amikor kimelegítjük, akkor ráéhezek és akkor tudok egy jót enni, ma csak kóstolgatom és az ízeket hagyom jóvá. A Karcagi Birkafőző Fesztivál egy olyan esemény, ahol rokonok, családtagok, régi ismerősök találkoznak,s tulajdonképpen igazából a zsűri véleménye kevésbé számít, a család, a szülők, a nagyszülők, a gyerekek, a barátok véleménye számít, mert ha ők azt mondják finom és ízlik és elfogy, akkor teljesen mindegy, hogy kapunk egy díjat rá, vagy nem - állította a politikus.

A Pántlikások tíz éve táncolnak együtt, most közösen is főznek, szószólójuk Kun László, aki még édesapjától leste el a főzés tudományát. A főzés jó alkalom a csapat tagjainak egy kis táncra, éneklésre is.

Fúrós Ferenc "Feri bácsi fűszeres ládája" tulajdonosa Kiskunhalas mellől Balotaszállásról érkezett és különleges fűszereket hozott: a bors, a só, az őrölt fűszerpaprika mellett köménymag, kakukkfű, babérlevél is került a pörköltjébe. Ők csak színhúsból főznek vasbográcsban.

- Nem szeretem amikor zuttyolják, azaz összetörik a kavarással a húst, én csak rázogatjuk a bográcsot - tudtuk meg .

A zsűri elnöke Garaczi János szerint az igazi jó birka titka, hogy száraz takarmányt egyen legalább másfél-két hónapig és ne a legelőről legyen behozva a kondérba. Aztán fontos az évjárat, azaz minél öregebb legyen a birka és a faggyúra is szükség van az alap-ízhez, de a mennyisége nem mindegy és az alapfűszereken - só paprika, hagyma más nem kell bele. A színt, a darabolást is nézzük a zsűrizés során - tudtuk meg a zsűri elnökétől.

Az eredményhirdetésen a zsűri különdíjakat és 6-6 bronz, ezüst és arany érmet is átadott. A verseny abszolút győztese lett maximális pontszámmal a karcagi Szabó Péter, aki a vándorserleget is megkapta egy évre.

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek