A magyar hősök emlékünnepe

A magyar hősök emlékünnepét május utolsó vasárnapján tartják azokra a magyar katonákra és civilekre emlékezve, akik az életüket áldozták Magyarországért.

Karcag Város Önkormányzata képviseletében Gyurcsek János alpolgármester és Rózsa Sándor jegyző rótta le kegyeletét az emlékműveknél.


A Hősök emlékünnepét az 1924. évi XIV. törvénycikk rögzítette, mely kimondta, hogy „minden esztendő május hónapjának utolsó vasárnapját (...) a magyar nemzet mindenkor a hősi halottak emlékének szenteli”. Ennek ellenére az ünnepet 1945-től, a kommunista időszakban nem tartották meg.

A rendszerváltás után újra lehetett ünnepelni az elesett magyar katonákat, majd a 2001-ben elfogadott LXIII. törvény a korábbi ünnep körét hivatalosan is kibővítette mindenkire, „akik a vérüket ontották, életüket kockáztatták vagy áldozták Magyarországért.” A Magyar Hősök Emléknapjának eredete az 1917. évi VIII. törvényre vezethető vissza, amely arra kötelezett minden községet, hogy méltó emléket állítson elesett hőseinek. Karcag  város vezetői az I. és II. világháborús emlékműnél és a levente emlékműnél helyezték el koszorúikat, tisztelegve a hősök előtt.

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.