Sajtóközlemény

Baltával hadonászva fenyegette a rendőröket egy férfi Jászladányban

A Jászberényi Járásbíróság felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt 2 év – végrehajtásában 3 évi próbaidőre – felfüggesztett börtönre ítélte és elkobozta a baltáját, annak a 49 éves férfinak, aki 2019. május 17-én este fél tíz körül Jászladány egyik utcájában egy baltával a feje felett hadonászva többször megfenyegetett két jogszerűen eljáró rendőrt, akik éppen a lányát hallgatták meg, aki maga hívta ki a rendőröket, mert aznap bántalmazták.

A férfi nem fukarkodott a kemény szavakkal. „Nagyon rosszul jártok, hogy ide jöttetek”, „ma este megöllek titeket és az összes ladányi rendőrt” - kiabálta, majd mikor az egyik járőr erősítést kért, azt is hozzátette, hogy „hívhatsz száz rendőrt, úgy se bírtok velem mit csinálni”, „ha ide jönnek, mind megdöglötök”. Szerencsére végül nem így történt, a járőrök, helyszínre érkező társaikkal megbilincselték a férfit.

A Büntető Törvénykönyv rendelkezései szerint bűncselekményt, hivatalos személy elleni erőszakot követ el, számos más eset mellett az, aki hivatalos személyt jogszerű eljárásában erőszakkal vagy fenyegetéssel akadályoz, amit bűntett miatt, alapesetben 1 évtől 5 évig terjedő szabadságvesztéssel rendel büntetni a törvény. Súlyosabban minősül, és 2 évtől 8 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, ha a bűncselekményt felfegyverkezve követik el, azaz az elkövető ezalatt az ellenállás leküzdése vagy megakadályozása érdekében az élet kioltására alkalmas eszközt – pl. baltát - tart magánál.

Az ügyben 2021. október 11-én emelt vádat a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség. A Jászberényi Járásbíróság 2022. április 5-én előkészítő ülést tartott, melyen a vádlott a váddal egyezően beismerte a bűncselekmény elkövetését és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról, mely nyilatkozatait a bíróság elfogadta és ítéletet hozott. Ezt az ügyészség, a vádlott és a vádlott védője is tudomásul vette, így az a kihirdetése napján jogerőre emelkedett.

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek