Hírek Jász-Nagykun-Szolnok megyéből

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában három személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset jutott a rendőrség tudomására.

Az elmúlt napon a járőrök egy ittas járművezetővel szemben intézkedtek, továbbá a megye rendőrei négy személyt fogtak el az ellenük érvényben lévő körözés alapján.

Egy helyi lakos segédmotoros kerékpárral közlekedett Szolnok belterületén 2020. május 26-án 11 óra 45 perc körül. A sofőr haladása során későn észlelt egy kanyarodó tehergépkocsit, ezért az ütközés elkerülése érdekében járműve mindkét fékkarját behúzta, ami miatt elesett. A baleset következtében a segédmotoros – az elsődleges orvosi vélemény szerint – könnyű sérülést szenvedett.

Egy személygépkocsit vezető sofőr Tószegről Szolnok irányába közlekedett 2020. május 26-án 18 óra 45 perc körül. A gépjárművezető haladása során elveszítette uralmát járműve irányítása felett, lehaladt az útárokba, majd  az úttestre visszatérve nekiütközött egy másik gépkocsinak. A baleset során mindkét sofőr – az elsődleges orvosi vélemény szerint – nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

Egy helyi lakos Kisújszállás külterületén közlekedett személygépkocsival 2020. május 26-án 15 óra 30 perc körül, amikor haladása során elveszítette uralmát járműve irányítása felett és az útárokba sodródott, ahol a gépkocsi felborult. A baleset következtében – az elsődleges orvosi vélemény szerint – a sofőr és utasa könnyű sérülést szenvedtek.

 

...hogy mindenki hazaérjen!

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek

Halálos baleset volt Karcagon

Halálos baleset volt Karcagon

máj. 26, 2020 Rate: 0.00

Tisztelt Karcagi lakosok!

Tisztelt Karcagi lakosok!

ápr. 28, 2020 Rate: 4.14