RANGOS ELISMERÉSBEN RÉSZESÜLT

Hubai Imre Csabáné egy nagyon szép rangos díjat vehetett át a közelmúltban. A Magyar Vidékért Díjat adományozta részére dr. Nagy István agrárminiszter.

A díjazottal beszélgettünk pályaválasztásáról, a biogazdálkodásról és a nagymama szerepről.

Hubai Imre Csabáné kabai születésű, a férje kunhegyesi és az egyetem elvégzése után úgy döntöttek a két város között fognak letelepedni, így kerültek Karcagra.
A mezőgazdaság iránti szeretetét otthonról hozta, édesapjának nagy kertészete volt, görög ősei, felmenői vannak, ők is kertész emberek voltak.
Középiskolában állattenyésztő szakra járta, aztán az agrár egyetemre ment.
A szakma egészet szereti, biodinamikus rendszerben dolgozik - növénytermesztés, állattenyésztés, feldolgozás, piac, értékesítés, a termőföldtől az asztalig.
Amikor Karcagra kerültek férjével, TSZ-ben kezdtek ő November 7. Tsz-ben lett növényvédő agronómus, férje a Május 1. TSZ-ben, majd később a két TSZ egyesült.
A '90-es évek elején belevágtak az egyéni gazdálkodásba, s ma már a családból a gyerekek, unokák is velük dolgoznak teljesen maguktól döntöttek így, látva a szülők, nagyszülők példáját. Megoszlik a családban a munkakör is, mindenkinek megvan a maga feladata.

Mit is jelent a biodinamikus gazdálkodás? - kérdeztük Hubai Imre Csabánétól. Egy olyan rendszerben működik a gazdaság, hogy van a növénytermesztés, állattenyésztés, a kertészet mindenféle növénnyel, egy egységet képez, van a főtermék, s a melléktermékből is minden hasznosítva van. Náluk semmi nem megy pocsékba, mert a fő bioterméket exportálják nagyrészt, viszont a melléktermékeket felhasználják az állattenyésztés részére.
A fenntartható gazdálkodásnak egyre inkább jelentősége van a klímaváltozás és az egészséges táplálkozással is összefüggésben.
Amit megtermelnek, azt igyekeznek feldolgozni és úgy értékesíteni piacon, bioboltjukban és a két éttermükben.

A Hubai család is tudatosan, egészségesen él, a gyerekek és az unokák is ebbe belenőttek, meg tetszett nekik ez a fajta élelmiszer, zöldség, gyümölcs. A gyógynövényeket is jól ismerik, és alkalmazzák is, vallják, a természethez kell nyúlni betegségek esetén, mert az biztos, hogy jót tesz a szervezetnek.

Berekfürdőben működik a kertbarátok köre, ahol fontos a kertészkedés, a gazdálkodás. A kertbarátok felvállalták a gazdálkodók problémáit.
Az unokák is fontos szerepet játszanak a díjazott életében, a nagymamát azonban nemcsak ünnepnapokon látogatják meg, napi a kapcsolatuk,a díj átvétele után is gratuláltak neki.

A díj egyébként meglepetésként érte, nem számított rá, hiszen ahogy fogalmazott, ő csak teszi a dolgát, mindig jól és hasznosan tevékenykedik az egész család és az alkalmazottaik előtt is. Szerinte a kitüntetés nem csak neki, hanem a vidéki embereknek is szól.

Hajdú lányként és görög felmenőkkel megszokta a kun embert, a kun szokásokat kezdettől fogva és jól érzi itt magát családjával.

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek