HORTOBÁGY KUPA KARCAGON

Idén is megrendezték a karcagi Déryné Művelődési Központban a Hortobágy Kupa díszmadár kiállítást. Az országból több tenyésztő csodálatos díszmadarait hozták el a kunok városába.

- Mindenkit üdvözlök ezen a díszmadaras eseményen.

Karcagi díszmadár kiállításon, díszmadár show-n vagyunk jelen pillanatban, ami már hosszú évekre tekinthető vissza, karcagi díszmadártenyésztő egyesület szervezésében kerül ez minden évben megrendezésre. Általában októberi vagy novemberi időponttal egy hétvégi családi esemény ez a rendezvény, ahol látogatók, gyerekek, felnőttek, idősebbek látogathatják meg ezt a kiállítást és nézhetik meg a madarakat.

Én vendégtenyésztő vagyok, Vaczkó Tamás. Innen 150 kilométerről érkeztem. Nekem egy kicsit szívem csücske ez a karcagi kiállítás, ahova elhozom a madaraimat, amit bemutatok, meg mellette leversenyeztetem. Tehát a tenyésztői munka itt derül ki, hogy hogy választom ki a szebb madaraimat, megfelel-e egy ilyen sztenderd leírásnak, a bírók, a díszmadár bírók ezt utána lepontozzák és az esetlegesen helyezést elért madarak egy első, második vagy harmadik helyes rozettát kapnak, amivel utána a tenyésztői munka folytatódhat ezekkel a tenyésztett madarakkal.

A kiállítás időpontját azért is erre az őszi vagy kora téli időszakra tették a szervezők, mert a tenyésztési munka már úgymond a tavasztól nyárig lezajlik.

Különböző díszmadár fajok vannak itt bemutatáson, egzotikus galambfélék, papagájok és kistestű egzóták, pintyfélék vannak kiállítva. Papagájokból is kistestű papagáj, közepes és nagytestű papagájok vannak. Több faj a több világrészről, ausztrál, ázsiai részekről és trópusi, amazonasi régiókból származó madarak, amik persze tenyésztett madarak, különböző színváltozatban és több tenyésztő madaraiból kerülnek ezek bemutatásra és versenyzésre, ami szerintem egy szuper dolog. Tehát mi tenyésztők, akik itt bemutatjuk a madarainkat, azt nekünk ez egy picit ilyen, úgy tudnám mondani, hogy küldetésünk, hogy ezt a madarakat, mint egy ilyen természetközeli dolgot közelebb hozzuk az érdeklődők számára.

Itt általánosan elmondható, hogy a kiállításnak a látogatottság szempontjából a csúcsa az a szombati nap, az idő is nagyon szép volt szombaton. Konkrétan a látogatói számot nem tudok mondani, nem figyeltem, de volt szépen mozgás, és a szervezőség részéről elégedettséggel hallottam, hogy sokan voltak.

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek