Print this page

Lehet venni házat átlagfizetésből Karcagon?

Hazánkban évek óta folyamatosan emelkedik a havi átlagfizetés, mely mellett az ingatlantulajdonosok is emelték az eladási áraikat. Ennek következtében az idő előrehaladtával ugyanaz a pénz egyre kevesebbet ér az ingatlanpiacon. Az Ingatlannet.hu ennek tükrében utánajárt annak, hogy mire elég az átlagfizetés Karcagon és környékén.

Ennyi ideig kell spórolni egy saját otthonra Karcagon

Jász-Nagykun-Szolnok megye ingatlanárai nagy mértékben megdrágultak az elmúlt évek alatt. Már egyetlen négyzetméter megvásárlásáért is jókora összeget kell letenni az asztalra. A befektetők számára sokszor lehetetlennek is tűnik a nulláról indulva saját házhoz jutni.

Az ingatlanok átlagos kínálati árai mellett az átlagbérek is növekedtek, azonban közel sem ugyanolyan mértékben. A KSH adatai szerint 2018 negyedik negyedévében csaknem 179 ezer forint volt a havi átlagos nettó kereset Jász-Nagykun-Szolnok  megyében, a legutóbbi – 2020. IV. negyedévi – adat pedig meghaladja a 219 ezer forintot. Ezen időszak alatt így 22 százalékkal növekedett a Jász-Nagykun-Szolnok megyében elérhető nettó átlagfizetés.

Ha az átlag négyzetméter árak változását figyeljük meg az észak-alföldi régióban, akkor azt mondhatjuk, hogy mintegy 30-60 százalékkal drágultak meg a családi házaik átlag 2018 decembere és 2020 decembere között.

A 215 ezer forintos havi nettó bérrel és a tavaly decemberi átlag négyzetméter árakkal számolva, így egy 100m²-es családi ház megvásárlásához Karcagon 7 évnyi fizetés volt szükséges. A megye nagyvárosai közül pedig Jászberényben 9 évnyi, Szolnokon pedig több, mint 11 évnyi spórolt pénz szükségeltetett. Ekkor pedig még nem is beszéltünk a megélhetésről, hiszen számításainkban a havi bér teljes összegének félrerakásával kalkuláltunk.

 

Máshol se rózsásabb az ingatlanvásárlók helyzete

Egyik megyeszékhelyeken se sokkal könnyebb azok helyzete, akik átlagfizetésből szeretnék megvásárolni a leendő otthonukat. Egerben, ha Heves megye havi átlagbérét és a megyeszékhely családi házainak decemberi átlag négyzetméter árát tekintjük, akkor a havi átlagkereset nem is elég ahhoz, hogy egy négyzetmétert meg lehessen vásárolni. Eger városán kívül jóval túlmutat a helyi átlagbéreken a házak átlag négyzetméter ára Szegeden, Debrecenben, Kecskeméten és Budapesten is. A vizsgált megyeszékhelyek közül egyedül Békéscsaba eladó házainak négyzetméterre bontott átlagára nem haladja meg a megyében mutatott nettó havi átlagkeresetet.



A vidéki házak népszerűbbek, mint valaha

A tavaly hazánkban is betört járvány megjelenése óta egyre többen kezdtek el érdeklődni az agglomerációban elhelyezkedő családi házak iránt.  A kisgyereket vonzza a saját udvar, a 30-40 éves korosztály pedig szeretné megvalósítani álmai családi házát.  Azonban ez a nagy érdeklődés nem csak a pandémia miatt jelentkezett, hanem a kedvezőbb ingatlanárak miatt is. Egy belvárosi lakás árából a külvárosokba, kisebb településeken akár egy családi házat vagy egy építési telket is meglehet vásárolni. Persze semmi sem tart örökké, az oktatás beindulásával és a turizmus élénkülésével újra a belvárosi lakásoké lehet majd a főszerep.

Ingatlannet.hu