ÖRÜLNEK A HELYI VÁLLALKOZÁSOK AZ ADÓCSÖKKENTÉSNEK

Az adócsökkentések segítik a munkahelyek védelmét és a gazdaság újraindítását. A kormány az adócsökkentést választotta válságkezelési módszerként, szemben a baloldali kormánnyal, akik "adóemelésekkel és megszorításokkal operáltak" 2008-ban.

Vál Tamás karcagi üzletember örül az adócsökkentésnek, mint mondja ezt a a megmaradó pénzt beruházásra tudja fordítani.

A kormány továbbra is az adócsökkentés politikájában hisz. A koronavírus-járvány miatt a kormány már több mint 600 milliárd forintot költött védekezésre, illetve a védekezést szolgáló eszközök beszerzésére, csak adóintézkedésekre pedig több mint 300 milliárd forintot fordítottak.

A meghozott intézkedések szintén 300 milliárd forintot hagynak a vállalkozásoknál, illetve a családoknál.

Az adóhatóság automatikusan, kérelem nélkül biztosítja, a héten több mint 151 katás vállalkozónak törölték ezt a négyhavi adókötelezettséget.

A katások az adómentesség ideje alatt is ugyanazokra az ellátásokra jogosultak, mint korábban, és ezt az időszakot is figyelembe veszik a nyugdíj beszámításakor . Több tízezer nehéz helyzetbe került vállalkozónak alig kell közterheket fizetnie a bérek után. A turizmusban, a vendéglátóiparban és a mezőgazdaságban igénybe vehető négyhavi adókönnyítés 66 milliárd forintot hagy a munkavállalóknál és a munkáltatóknál.

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek