Print this page

Tekerj és kirándulj velünk!

-ezzel a címmel rendeztek sportnapot az Akácliget Gyógy- és Strandfürdőben.

A nap reggel hétkor Lombkorona futással és NordicWalkinggal 5 km és 10 km távok teljesítésével kezdődött - tudtuk meg Győri Kristóftól, a rendezvény főszervezőjétől. A program az Otthonról haza! egyik állomása volt. A nemzeti összetartozás túra rendezvénysorozat másfél hónapjának a végső állomása volt a karcagi az augusztus 20-i záró program előtt, amikoris nagyon sok határon túli országból indulnak el kerékpárosok Budapestre.

A karcagi programba több civil szervezet és a Déryné is bekapcsolódott. A nap során városismereti séta volt két alkalommal Keserűné Ébner Tünde vezetésével, többen pedig kerékpáros túrákra is indultak.

A hosszabb túrát (kb. 40 km) dr. Fazekas Sándor volt földművelésügyi miniszter, földügyi kormánybiztos vezette, s a vele tartó idősebb és fiatalabb kerékpárosok - köztük Szepesi Tibor polgármester is - a Kecskeri víztározóhoz, a Bócsai legelőhöz, a Hármas - kunhegyesi, kenderesi, karcagi határhoz, a Bige fertőn át a Gergely-halomhoz tekertek el s több megállóhelyen érdekességeket hallgattak meg a túravezetőtől az adott határrész történetéről, az ottani növény, madár és vízi világról.
Albert Krisztián a Zádor hídhoz vezette rövidebb kerékpártúrát (13 km) már óvodások és iskolások is vállalták szüleikkel együtt. A szakember szintén érdekességeket osztott meg a pusztai látnivalókról a túrázókkal.

A kerékpár és gyalogos túrákról visszaérkezőknek az ebéd galaburgyi volt a Karcagi Birkafőzők Egyesületének jóvoltából, délután pedig s karcagi sport egyesületek mutatkoztak be és volt táncműsor is, a napot Matchboys koncert zárta.

A nap során az EFI-LEK Egészségfejlesztési Központ állapot és egészségfelmérést és diétás
tanácsadást végzett. A Karcagi Ifjúsági Egyesület kézműves foglalkozásokat tartott a gyerekeknek.

Image Gallery