A 102. születésnap

A 102. születésnapján az önkormányzat nevében Szepesi Tibor polgármester, a polgármesteri hivatal részéről dr. Zsembeliné Kovács Mária anyakönyvvezető köszöntötte pénteken.

Püspökladányban, 1919. augusztus 13-án született Szabó Józsefné Irénke néni, aki már hetvenkét éve Karcagon él. A 102. születésnapján az önkormányzat nevében Szepesi Tibor polgármester, a polgármesteri hivatal részéről dr. Zsembeliné Kovács Mária anyakönyvvezető köszöntötte pénteken. Karcag legidősebb lakója ma is nagyon aktív, keresztrejtvényt fejt és felnőtteknek készült színes kifestővel tartja kézügyességét aktívan.

- Püspökladányi születésű vagyok. Ott éltem a háború minden borzalmait, s amikor ezek mind elmúltak, férjemmel együtt meggondoltuk, hogy valahol elkezdjük az életünket. Hát akkor a kicsi fiam körülbelül másfél hónapos volt, de volt egy 7 éves kislányom, aki már iskolás volt. Felpakoltunk egy szekérre és elindultunk az útra, azt se tudtuk, hol kötünk ki. Megérkeztünk Karcagra, s elhatároztuk itt fogunk letelepedni, a Kígyó utcán kaptunk albérletet. Ott kezdtük el karcagi életünket - idézi Irénke néni, akinek apja sok könyörgés árán engedte meg, hogy női szabónak tanuljon, rajzkészséget és kézügyességét már iskolásként felfedezte tanára.

- Karcagon elég hamar megszereztem a kuncsaftjaimat, meg voltak elégedve a munkámmal. Bizony sok menyasszonyi ruhát megvarrtam. A két lányomnak és később a menyemnek is mindig egyedit varrtam, a személyiségüknek megfelelőt, bár ők feladták nekem a leckét sokszor. Ma már ezek szép emlékek, ugyanúgy ahogy a gobelin varrás. Ma felnőtt kifestőkönyveket színezek a rejtvényfejtés mellett. Az elmúlt 102 év alatt soha nem unatkoztam, 100 évesen unokám meglepett egy dubaji úttal. Egyiptomba szerettem volna még eljutni, de ez már nem teljesül - mondja Irénke néni, akinek négy gyönyörű unokája és öt dédunokája van.

án az önkormányzat nevében Szepesi Tibor polgármester, a polgármesteri hivatal részéről dr. Zsembeliné Kovács Mária anyakönyvvezető köszöntötte pénteken.

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.