HÍREK JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYÉBŐL

HÍREK JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYÉBŐL

HÍREK JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYÉBŐL

Az elmúlt 24 órában történt.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetben intézkedtek a rendőrök. Az elmúlt napon a megye rendőrei öt személyt fogtak el az ellenük érvényben lévő körözés alapján.

Személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt 2021. augusztus 7-én, a déli órákban Karcag külterületén. Egy 52 éves kunmadarasi lakos közlekedett személygépkocsival Karcag felől Kunmadaras irányába. Haladása során eddig ismeretlen okból elveszítette az uralmát a jármű vezetése felett, lesodródott az úttestről, majd a vízelvezető árokban, az oldalára borulva állt meg a gépkocsi.

A baleset következtében a személygépkocsi hátsó ülésén utazó gyermekek közül egy 10 éves kisfiút - súlyos sérülései miatt - a helyszínről mentőhelikopterrel szállítottak kórházba, míg a másik két gyermek, valamint a járművet vezető férfi, és elől utazó felnőtt utasa – az elsődleges orvosi vélemény szerint - 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek.

A baleset helyszínelése során a sofőrrel szemben alkoholszondát alkalmaztak, mely pozitív értéket mutatott, valamint megállapítást nyert, hogy a gépkocsivezetőt korábban a hatóság, engedélyi nélküli vezetés szabálysértés miatt a közúti járművek vezetésétől jogerősen eltiltotta. A Karcagi Rendőrkapitányságon járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétség, valamint járművezetés ittas állapotban bűntett elkövetése miatt a gépkocsivezető ellen ejárás indult.

A baleset kapcsán felhívjuk a járművezetők figyelmét, hogy szeszes ital fogyasztása után semmiképp ne üljenek a volán mögé, valamint ha gyermeket szállítanak – még ha csak kis távolságra utaznak is – helyezzenek biztonsági gyermekülést az autóba, és a gyermeket megfelelő módon biztonsági övvel rögzítsék!

… hogy mindenki hazaérjen!

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek