Újranyitás a karcagi óvodákban

Tájékoztatom Önöket, hogy Magyarország Kormány a 215/2020. (V. 20.) Korm. rendeletében döntött az óvodák újranyitásáról. A rendelet szerint 2020. május 25-étől az óvodák a veszélyhelyzet előtti szokásos rendben működnek, a gyermekeket további feltételek előírása nélkül fogadják az óvodák.


A fentiek értelmében intézményünkbe, a Madarász Imre Egyesített Óvoda 9 óvodájába 2020. május 25-étől várjuk vissza óvodásainkat.
Intézményünk készen áll az óvodák tejleskörű újranyitására, melyhez nagymértékben hozzájárul az elmúlt közel két és fél hónap alatt megvalósult takarítási, karbantartási feladatok elvégzése az ügyeleti rendszer működtetése mellett.


Ezen intézkedéssel egyidejűleg óvodai gyermekétkeztetés csak az óvodai ellátás keretein belül igényelhető. A gyermekek napi háromszori étkezésben részesülnek, a folyadék ellátásuk az egész nap folyamán biztosított, így kérem otthoni ételes dobozokat, kulacsokat lehetőleg ne hozzanak be az óvodába.


Az óvodáink újranyitása örömmel tölt el bennünket, hiszen a jelenlegi működési rendben megközelítettük a létszámkorlát felső határát több óvodánkban.
Az intézményünkben kialakított és elvárt személyi és környezeti higiénére vonatkozó előírásokat, ajánlásokat továbbra is fokozottan betartjuk.
Az óvodába csak egészséges gyermeket fogadunk.


Az újraindítás időszakában az óvodában tartózkodást a szülők részére korlátozzuk, így óvodába érkezéskor, távozáskor kérem az ajtóban adják át és vegyék át gyermekeiket az óvoda dolgozójától. Kérem, hogy a gyermekek az óvodába otthoni játékot, alvókákat ne hozzanak.


Az óvodák újraindításának időszaka a hagyományosan megrendezésre kerülő évzáró és nagycsoportosok óvodai búcsúzásának időszaka. Az intézményvezetés döntése alapján e meghitt pillanatok, a családokkal közös örömteli együttlét megszervezésére, amennyiben a járványügyi helyzet engedi augusztus 20-a után fogunk sort keríteni valamennyi óvodánkban.
Az óvodák nyári zárásával kapcsolatosan a későbbiekben fogom tájékoztatni Önöket.


Megköszönöm Önöknek, hogy a kialakult járványügyi helyzetben gyermekeik nevelésében helyt álltak otthoni körülmények között, hogy partnereink voltak a járvány lassításában, megfékezésében, hogy a bevezetett szabályokat elfogadták és betartották.
Karcag, 2020. 05. 21.
Tisztelettel:
Gulyás Ferencné
intézményvezető

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.