LAKOSSÁGI KÉRDÉSEKRE VÁLASZOLT A POLGÁRMESTER

Szepesi Tibor polgármester, a Karcag Televízióban „A polgármester válaszol” című műsor vendégeként, a lakosság által feltett kérdésekre válaszolt

- Köszönöm a meghívást, és természetesen üdvözlöm a televíziónézőket.

- A nézők közül nagyon sokakat érdekelt a kérdés, hogy mikorra várható az Akácliget Gyógy- és Strandfürdő megnyitása, illetőleg a belépéshez szükséges lesz a védettségi igazolvány felmutatása.

- Amikor ezt az interjút most éppen rögzítjük, akkor már nyilvánosságra került az az időpont, amikor megnyílt az Akácliget gyógyfürdő. Ez most szombaton, tehát május 8-án, szombat reggel 6 órakor azok a gyógyvizes medencék, amelyeket már nagyon várnak természetesen a fürdőzni vágyók, tehát a gyógy-, gyógykezelés, a gyógy-, hármas medence az megnyílik a látogatók előtt. Részleges lesz a fürdő teljes nyitása, hiszen körülbelül egy hét múlva érünk arra a fokra, ugye itt különböző jogszabályoknak kell megfelelni, vízmintát kell produkálni, azt meg kell várni az eredményért. Tehát várhatóan egy hét múlva, tehát 15-én nyílik az uszodatér és a hozzá kapcsolódó medencék. És a legvégén majd várhatóan Pünkösd hétvégéjére, természetesen a gyermekmedencét is mindenképpen szeretnénk megnyitni. Tehát egy heti eltolással az összes látogatható medence meg fog nyílni a fürdőben.

- Védettségi igazolvány tekintetében?

- Természetesen a jogszabályi előírásoknak meg kell felelnünk, ami azt jelenti, hogy a védettségi igazolvánnyal rendelkezők látogathatják a fürdő teljes komplexumát. Ez független attól, hogy éppen melyik medence fog megnyitni. Ezt ellenőrizni fogják a fürdőben dolgozó kollégák, tehát a védettségi igazolvány és a hozzá kapcsolódó személyi igazolvánnyal együtt lehet majd belépni a komplexumba. Ami fontos, abban döntött önkormányzatunk, hogy a 2020-ban megvásárolt bérletek ebben az évben teljes egészében felhasználhatóak, tehát aki tavalyi évben rendelkezett bérlettel, az ebben az évben azzal a bérlettel egész évben látogathatja a fürdőt.

- A gyógyászati részleg megnyitásáról mit tudunk mondani?

- A gyógyászati részleget, azt már januárban megnyitottuk. Természetesen a jogszabályi megfeleléseknek eleget téve azok a részek működtek, amelyek ezt lehetővé tették. Ugye teljes egészében meg fog nyitni. Ugye receptre felírással lehet ezeket elsősorban igénybe venni. Egyetlen egy része az, ami a mostani jogszabályok miatt különlegesen fontos, ez ugye a gyógymedencés ellátások. Ezt az ellátást védettségi igazolvánnyal lehet igénybe venni. A többi természetesen pedig úgy, ahogy az előző hetekben is lehetett használni, tehát orvosi előírásra természetesen fogadunk vendégeket, ahogy eddig is.

- Következő kérdés várható-e a kerékpárút kiszélesítése a Szent Anna-i Sámuel Református Gimnázium technikum és kollégium.

- Ugye erről már beszéltünk szerintem az elmúlt adásban. A kerékpárútnál ott járunk, hogy elkezdődött a munka. Ugye effektíve a fizikai munkát is elkezdték a kerékpárút új szakaszának az elkészítésével, illetve a meglévő Madarasi úti szakasznak a bővítésével. Mit is szélesítésre kerül sor, és ha minden jól megy, akkor a jövő héten megkapjuk azt a szerződést is aláírva a magyar közúttól, hiszen konzorciumban vagyunk a magyar közúttal, legalábbis azokat a kerékpárút fejlesztéseket nézve, ami a karcag táblától a bereki kerékpárútra vonatkozik. Ugye itt egy részét tudjuk felújítani ebből a pályázati forrásból. Tehát a valamikor első részként megépült Bereki kerékpárútnak a részét, tehát magáig a Kargil telepig kerül felújításra, szélesítésre. Tehát ennek is várjuk a szerződését. Ha minden jól megy, akkor egy két-három héten belül várhatóan ide is fel fog vonulni a kivitelező. És ahogyan mondtam, az előző adásban is, terveink között szerepel, közeljövő tervei között a Kisújszállási úti kerékpárútnak a teljes felújítása, tehát teljes hosszában szeretnénk felújítani. Ugye a mai jogszabályoknak megfelelően mindenképpen szélesíteni kell a kerékpárutat. Tehát a kérdésre válaszolva, igen, tervezzük, szélesítve lesz, teljes hosszában.

- Megkezdődtek városunkban az útburkolat javítási munkálatai, illetőleg a felújítási munkák. Hogyan fog milyen tempóban, milyen ütemterv szerint ez haladni.

- Ahogyan bírjuk, ugye ez a legnehezebb. Tehát szerződést kötött a városgondnokság az aszfaltkeverő céggel. Tehát ahogy ők tudják, és amilyen ütemben tudják biztosítani az aszfaltot. Ugye itt hideg és meleg aszfaltról is beszélünk, hiszen hideg aszfaltot is dolgoznak be a szakemberek, elsősorban a kátyúkba, de lesznek olyan részei az útfelújításnak, ahol nagyobb felületeket kell mindenképpen lefedni teljes egészében. Gondolok itt például a most kialakítandó csomópontra, vagy kialakítás alatt lévő csomópontra, tehát a Kisújszállási út, a Vasút utcai kereszteződésre, ahol teljes egészében szeretnénk az egész út pályát újra aszfaltozni. Itt ugye mindenképpen meleg aszfaltot kell letenni. Tehát függ a keverőtől, függ attól, hogy a szakembereink, dolgozóink hogyan és milyen ütemben tudják ezeket az aszfaltokat bedolgozni. Tehát folyamatos. Minden nap, minden órájában, munkaórájában ott vannak és csinálják ezeket az útfelújításokat, kátyúzásokat. Én azt gondolom, hogy egy pici türelmet kérünk mindenkitől, előbb-utóbb és az utóbbra azt mondom, hogy valamikor ősz elejére, de mindenképpen teljes egészében a város teljes felújításával fognak végezni szakembereink.

- Mikortól lehet a Vásárcsarnok területén belül étkezni?

- Ez egy nagyon nehéz kérdés. Jelen jogszabályok nem teszik lehetővé, hiszen a piac teljes területére vonatkozik az az előírás, hogy nem kérünk védettségi igazolványt. Tehát bárki bemehet, természetesen a védekezés alap dolgait be kell tartani, a távolságtartást, a maszkhasználatot, a kézfertőtlenítést. Mivel bárki bemehet, ezért az étkezést gyakorlatilag úgy kell venni, mintha belterület lenne, tehát csak védettségi igazolvánnyal lehetne igénybe venni. Ezt nem tudjuk, és nem is akarjuk a piac területén bevezetni. Emiatt az étkezést nem lehet egyelőre megengedni. Felvitelre meg lehet vásárolni, és természetesen ugyanúgy, ahogy eddig lehet fogyasztani a megfelelő helyeken.

- Eldőlt-e már, előző adásban beszéltünk, hogy megtartásra kerül-e a Karcagi Birkafőző Fesztivál?

- Egyre nehezebbek a kérdések, és egyre nehezebb rá válaszolni. Készen állunk, ahogy mondtam az előző adásban is, készen állunk arra, hogy belefogjunk a szervezésbe, idő gátjai vannak. Tehát eljön az a pillanat, amikor azt kell mondani, hogy nem fogjuk tudni megszervezni. A jelenlegi jogszabályi környezet nem teszi lehetővé a birkafőző fesztiválnak a megtartását. Kértünk egy állásfoglalást magasabb szervektől, hogy hogyan látják, van-e lehetőség, lesz-e valamifajta jogszabályi módosítása esetleg a Birkafőző Fesztivál napjáig. De erre konkrét választ egyrészt nem kaptunk, másrészt itthon eldönteni ezt felelősségteljesen nagyon nehéz. Jelen jogszabályi környezet nem teszi lehetővé, és azt gondolom, hogy egy-két napon belül azért pontot kell tenni, hiszen fizikai gátjai lesznek, ahogy mondom, magának a szervezésnek. Ettől függetlenül valamilyen formában mindenképpen gondolkodunk a Birkafőző Fesztivál szervezésében, hiszen a tavalyi évben is az online főzés az nagyon jól működött, nagyon sokan részt vettek benne, nagyon sokan fogyasztottak a birkafőző fesztivál napján birkapörköltet keresték, vásárolták, tehát lehet, hogy megfelelve az előírásoknak egy picit nagyobb léptékben, mint ahogy a tavalyi évben volt valamifajta birkafőző fesztivál biztos, hogy lesz.

- Meddig lesz kötelező karcag területén a maszkhasználat? Nem csak a kijelölt területeken, hanem a köztereken. Ezt ugye nem mi határozzuk meg, ezt a kormány fogja rendeletben szabályozni. Mihelyt ez a rendelet megjelenik, én azt gondolom, hogy természetesen minden település Magyarország teljes egésze alkalmazkodni fog ehhez a rendelethez. Én azt gondolom, hogy mindenképpen az átoltottságtól függ. Tehát itt is, most is arra kérek mindenkit, hogy minél hamarabb vegye föl az oltást, regisztráljon, hiszen mindannyiunk érdeke az, hogy ezeket a bevezetett szigorításokat mikor lehet könnyíteni?

- Milyen időközönként várható a Főtéren fűnyírás park rendezés?

- Én azt gondolom, hogy folyamatos, tehát nyilván a városgondnokság szakemberei vágják a füvet, folyamatosan a város teljes területén, elsősorban az ő feladatuk a közterületeknek a rendben tartása. Aki gyakorlott fűnyíró, én magam is az vagyok. Ugye ebben az évben, ha jól emlékszem, háromszor vagy négyszer vágtam már otthon is füvet, az láthatja, hogy az időjárás a fűnek kedvez. Tehát, hogyha föl kell venni a harcot a megnövő fűvel, akkor az nagyon nehéz, hiszen én magam is azt tapasztalom otthon, hogy péntek délután levágott fű vasárnapra ugyanakkora, tehát újra hozzá lehetne kezdeni. Nagyon nagy karcag, hál' Istennek nagyon nagy zöld felülettel rendelkezik. Természetesen folyamatosan vágják a szakemberek, dolgozóink, úgyhogy biztos, hogy többször vissza kell térni minden helyszínre, de ott vannak és csinálják a feladatokat.

- Járda felújításokra és térkövezésekre mindig lehetőség fog-e folytatódni a város területén belül?

- Természetesen, ez is az útfelújítási programnak egy része. Egyébként erre benyújtottunk egy pályázatot is a Belügyminisztériumban járdafelújításra. Szerintem a napokban fog megérkezni a válasz erre a pályázatra. Én nagyon bízom abban, hogy nyertes pályázat részesei leszünk, és szinte minden körzetben folytatódik az a járdafelújítás, ami a tavalyi évben is elkezdődött.

- Várhatóak-e a játszóterek fertőtlenítése? Nyilván itt feltételezem, az állandó fertőtlenítésre gondolnak, illetőleg a karbantartások.

- Természetesen, ahogy megígértük, hiszen a pandémia utáni iskolanyitással megnyitottuk a játszótereinket is egy alapos fertőtlenítést követően, és ahogy akkor mondtuk, ez a fertőtlenítés folyamatos lesz. Tehát járják a szakemberek, fertőtlenítenek, elsősorban azokat az időpontokat veszik alapul, amikor nagyon kevesen vannak, tehát a kora reggeli órákban fertőtlenítenek, ezért lehet, hogy nem is olyan látványos maga a fertőtlenítés folyamata. Ott vannak, fertőtlenítenek, füvet nyírnak, gondozzák a játszótereket.

- Az utolsó kérdés úgy hangzik, hogy a posta épületei melletti parkoló részen sor kerül-e egy újabb parkoló átalakítására, ugyanis nagyban nehezíti a megállást az ott kialakított útszegély.

- Igen, ezt nagyon át kell gondolnunk, hogy itt milyen fejlesztést fogunk végezni, hiszen a megépítendő, vagy megépítés alatt álló kerékpárút is itt azért keresztezi a püspökladányi utat. Ugye ott jelzős útkereszteződés van. Várhatóan nagyobb forgalom lesz ezen a szakaszon a Széchenyi-sugárút kerékpárforgalma a piac irányába, illetve a piaci irányából visszavárhatóan a kerékpáros forgalom azért meg fog növekedni. Tehát itt teljes egészében át kell gondolni azt, hogy ezzel a parkolóval mit kezdünk. Ugye itt a kerékpárút után kezdődik rögtön majd a parkolórész, ami nem is teljes egészében parkoló, azért valljuk meg őszintén, hiszen a vége az gyakorlatilag egy buszöbölben ér véget. És ugye ebben figyelembe kell venni azt is, hogy amikor a lámpa zöldre vált, és ha valaki akkor tolat ki éppen ebből a parkolóból, akkor akadályozza a forgalmat. Ezt jeleztem a közút megyei igazgatóságán, hogy ezt majd át kell vizsgálnunk ezt a helyzetet. Természetes, hogy parkolót a postához valahol biztosítani kell. Én azt gondolom, hogy a posta vezetésével is föl kell majd vennünk a kapcsolatot, hiszen vannak olyan területek a posta mellett, akármelyik oldaláról is nézzük, ahol lehet kialakítani parkolót. Én azt gondolom, hogy nem teljes egészében az önkormányzat feladata, de valahol a posta vezetésével, a Postaigazgatósággal próbálunk abban megegyezni, hogy megnyugtatóan meg legyen oldva a posta parkoláson.

Infokarcag

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek