THAI BOXOZIK TIMUR A KARCAGI DIÁK

Kovács-Bocskay Timur Vincét, a Karcagi Nagykun Református Általános Iskola diákját arról kérdeztük, mit jelent számára a sport?

A sport, ha nem épp versenyeken szeretnék helyezéseket elérni, az életemben akkor is szükséges, mivel egészséges életet szeretnék élni - mondja a határozottan Timur, aki már óvodásként birkózott, 18 érme van otthon.
A birkózástól komoly fizikai erőt kapott, sok kedves emberrel ismerkedett meg, fegyelmezett lett, amit a tanulásban is tud hasznosítani. A sport megtanította az ellenfél iránti tiszteletre is.

Ha kell, a tanulásban testvéreinek is segít, havalamit ő nem tud utánanéz, vagy szüleitől kér segítséget.

Most sportágat is váltott, a birkózás helyett thai boxozik.
Szüleivel nézett meg egy karcagi edzést, megtetszett neki ez a sportág, s azt mondta, kipróbálja, s ebben is szeretnesikereslenni..

Az iskolában a természettudományi tantárgyak, fizika, kémia a kedvencei, szereti a kísérleteket. Versmondó versenyen nem indul, viszont megbecsüli azt, mert a magyar kultúra része.

Olvasni és filmet nézni is szeret, kedvencei a fantázia filmek, regények.

Még nem tudja mi lesz felnőttként, de úgy véli, mindegy milyen munkát végez, az a lényeg, hogy szeresse. Szülei ebben is támogatják. Ha rosszul teljesített, mert nem tudott máshogy, akkor megvigasztalták, amikor pedig saját lustaságból teljesített rosszul, megkapta otthon a dorgálást. Így megtanulta, nem éri meg lustának lenni. Ilyenkor látta a csalódást szülei szemében, s megtanulta, hogy később is fontos lesz a tudás, így tanulni kell.

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.