Print this page

ELŐRE HOZTÁK A KARBANTARTÁSI MUNKÁKAT

Megszépül a MIEÓ Táncsics krt. 19-es óvodája, hiszen itt is előrehozták a nyári karbantartási munkákat - tudtuk meg Kunné Nánási Mónika intézményvezető-helyettestől.

Lefestése kerültek az udvari játékok, lemeszelték az óvodaépület lábazatát, illetve a virágoskert és a veteményeskert karbantartása és felújítása is megtörténik a következő napokban. Az óvodából két óvodapedagógus kapcsolódott be a Karcagi óvodások tarka-barka perceibe, Ildikó óvó néni zenei területen tevékenykedik, Rózsika óvó néni mozgásos valamint mese, vers tevékenység területbe kapcsolódik be. A zárt facebook csoportban a szülők visszajelzései alapján elmondható, nagy örömmel vették, hogy beindult ez a tarka-barka percek, így még tartalmasabbá tudják tenni az otthonlétet gyermekeikkel. Az ősztől 48 gyermek megy az oviból iskolába - sajnos most a ballagás elmarad -, nekik külön feladatokat is adnak, melyet a szülőkkel oldanak meg a kicsik. Hamarosan az is kiderül, hogy hány új ovis érkezik ide ősztől.

  • Jelenleg gyermekzsivajtól csendes az épület, mindössze két csoportban 10 kisgyermeket látnak el a kolléganőim, akiknek igyekeznek minél tartalmasabbá tenni ittlétüket olyan tevékenységekkel, amelyek a fejlesztésüket szolgálják, illetve szebbé teszik napjaikat ebben az átmeneti időben is -mondja Kunné Nánási Mónika.