FOLYNAK A KARBANTARTÁSI MUNKÁK A BEREKI STRANDON

Molnár Jánossal, Berekfürdő polgármesterével arról beszélgettünk, hogy milyen munkálatokat végeznek a tavasz kezdetén a bereki starndon és hogyan látják az idei szezont?

Mint hogyan a polgármester elmondta meglátása szerint, az idei év sem lesz könnyebb, mint a tavalyi volt.

-Abban nagyon reménykedünk, hogy a szezonra meglesz az az átoltottsága a lakosságnak, ami már lehetővé teszi a strand kinyitását. Pillanatnyilag az teljesen egyértelműen látszik, hogy húsvétkor nem lesz még strandnyitás, de bízunk abban, hogy májusban megnyithatjuk a fürdőnket, a vendégek előtt-fűzte hozzá gondolatait a polgármester.

Mint elmondta, nehéz tél van a hátuk mögött hiszen gyakorlatilag ősz óta nem fogadhattak vendégeket, csak a gyógyászat ami kivétel. Természetesen a gyógyászat is megfelelő és szigorú előírások betartása mellett, csökkentett munkaidőben, korlátozott beteglétszámmal működik. A polgármester kiemelte, hogy dolgozókat nem küldtek el az elmúlt időszakban, amely annak is nagyban köszönhető, hogy állami segítséget is kaptak hozzá. Szólt arról is, hogy a tartalékaikat élik fel, viszont a helyzet súlyos és minden erővel ehhez kell alkalmazkodni.

A strandon kisebb felújításokat, javításokat csináltak hogyha beindul a szezon, akkor megfelelő színvonalon tudják fogadni a vendégeiket. Emellett-ahogyan a polgármester fogalmazott-bíznak abban, hogy az ország lakosságának a többsége eljut odáig, ahová sokan eljutottak, hogy regisztrálnak az oltásra, beoltatják magunkat, hiszen ezen múlik az, hogy mennyire lehet akár a strandokat is igénybe venni az idei nyár folyamán.

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.