A francia kormány az egész országra kiterjeszti a korlátozásokat

A francia kormány a koronavírus-járvány megfékezése érdekében szombattól az ország egész területére

kiterjeszti azokat a korlátozásokat, amelyek Párizsban és további tizennyolc megyében már második hete érvényben vannak

- jelentette be szerda esti televíziós beszédében Emmanuel Macron államfő.
Az intézkedések legalább négy hétig lesznek érvényben.

A kormány által "harmadik utas" megoldásnak nevezett szigorítás lényege, hogy a fertőzés terjedését olyan intézkedésekkel kívánják megfékezni, amelyekkel nem kényszerítik otthon maradásra az embereket.

A kormány az otthoni munkavégzést ajánlja, az éjszakai kijárási tilalom továbbra is este 7 óra és reggel 6 óra között lesz érvényben, a lakhelyet napközben viszont időkorlát nélkül el lehet hagyni, de csak 10 kilométeres körzetben, a kültéri gyülekezés hat főig engedélyezett, a megyék közötti közlekedés viszont tilos, kivételt csak a halaszthatatlan vagy a hivatalos ügyek jelentenek.

Az államfő azt is bejelentette, hogy az iskolák, óvodák és a bölcsődék három hétre bezárnak, első héten távoktatás lesz, utána két hétig tavaszi szünet.

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek