Kupakgyűjtő szív Karcagon

Új látványosság és egyben hasznos is mostantól a főtéren az a kupakgyűjtő szív,

amelyet pénteken adtak át a városnak a Nexus Egyesület tagjai.

Ökrös Dávid elnök elmondta, Karcag első kupakgyűjtő szívét egyesületük egy pályázat segítségével valósíthatta meg helyi vállalkozók közreműködésével.
Legfőbb feladata, hogy a szelektív hulladékgyűjtést jelentős mértékben népszerűsítse a városon belül, hiszen a műanyag kupakokat általában rajta hagyják a flakonokon és úgy dobják ki, pedig i azokat külön lehet hasznosítani, felhasználni.
Ezt a szemléletmód váltást szeretnék kialakítani, a befolyt pénzösszeget, amit a felvásárolótól kapnak, a karcagi mentő alapítványnak ajánlják fel folyamatos jelleggel.
A szív 180 centi magas 140 cm széles, kb. 50 kg kupak fér bele, s Karcag város szépségét is tovább tudja ékesíti a Kossuth téren.
Szepesi Tibor polgármester örömmel támogatta a Nexus tagjait a kupakgyűjtő szív kihelyezésével, mert mint fogalmazott, egy olyan társadalmi kezdeményezés amely támogatást kell, hogy kapjon az önkormányzat részéről is.
Másrészt azért is örült a kezdeményezésnek, mert fiatalokból állók alkotják az egyesületet, akik megoldandó társadalmi kérdésként vállalták fel a környezetvédelmet jótékonysági rendezvényekkel, lehetőségekkel. A kupakgyűjtő szívvel is a szelektív hulladékgyűjtésre való aktivizálás mellett a környezetvédelem fontosságára és az egészségügyben dolgozók munkájára is felhívják a figyelmet.
A Nexus Egyesület is csatlakozott a Tisztítsuk meg az országot! programhoz - erről már
Hamar Bence beszélt. Az egyesület három területen számolt fel illegális hulladékot - a kisfürdőnél található kiserdőben, a 4-es főút melletti kamionparkolóban illetve az NK II-es főcsatornán. Az elszállításban a Nagykunsági Környezetvédelmi Kft. segítette őket.
Befejeződött az önkormányzat pályázatából a Magyarkai illegális szemét felszámolása is, 960 m3 építési-bontási törmeléket számoltak itt fel a szakemberek.

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek