Koszorúzás a Kováts kapunál

A magyar és az amerikai nép közös hősére Fabriczy Kováts Mihály huszár ezredesre, a város szülöttére a járványügyi helyzet miatt most rendkívüli módon emlékeznek a róla elnevezett általános iskola és a város vezetői.

Most elmaradnak a szokásos, május 11-én kezdődő Kováts Mihály Emléknapok rendezvényei, csak a Bocskay-Liliom utca kereszteződésben, egykori szülőháza közelében álló Kováts Mihály Emlékkapunál koszorúztak  a város, az iskola vezetői és a képviselők.


Fabriczy Kováts Mihály az amerikai függetlenségi háborúban a legmagasabb rangot betöltő magyar katonatiszt hősiesen szolgálta a szabadság eszméjét 1779-ben bekövetkezett haláláig. Az út, amit bejárt Karcagtól Charlestonig igazán rendkívüli volt, hiszen 16 éves korától több csatában is helyt állt. Harcolt az osztrák örökösödési háborúban, majd a porosz hadsereg szolgálatába került. Részt vett a hétéves háborúban is. Hosszú és kalandos életutat járt be, mielőtt élete talán legfontosabb kihívásával találkozott, és az amerikai függetlenségért vívott háború kiemelkedő katonája, hőse lett. Ennek előzményeként 1777-ben felajánlotta segítségét, tudását, tapasztalatát Benjamin Franklinnek, az Egyesült Államok franciaországi megbízottjának és az újonnan létrejött állam hadseregének. Ahogy Franklinnek írt levelében fogalmazott: „Semmit sem kívánok olyan hevesen, mint hamar útra kelni, hogy ott, ahol azt a legnagyobb katonai szükség megköveteli, szakadatlan szolgálatban éljek-haljak.”


A lengyel Kazimierz Pulawski dandártábornok oldalán az amerikai könnyűlovasság szervezőjeként is a kunokra jellemző elszántsággal, kitartással látta el vállalt feladatát. Feltartóztathatatlannak bizonyult egészen 1779-ig, a charlestoni ütközetig. De ott is a végsőkig kitartott - ahogy annak idején Franklinnek ígérte. Fabriczy Kováts Mihály ezredes emlékét az Egyesült Államokban és Karcagon is őrzi a Kováts Mihály Baráti Társaság Egyesület és a róla, 1992-ben elnevezett iskola.


Pénteken a Kováts Mihály Emlékkapunál dr. Fazekas Sándor földügyi kormánybiztos, országgyűlési képviselő, a KMBTE elnöke, F. Kovács Sándor országgyűlési képviselő, Gyurcsek János, Karcag város alpolgármestere és Pánti Ildikó a körzet képviselője, Plósz Csilla és Török Csilla, a Karcagi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola vezetői, Györfi Sándor Kossuth-díjas szobrászművész, jászkun főkapitány, ifj. Györfi Sándor, a Kováts Mihály Huszár Bandérium tagja, Chrappánné Papp Ágnes, a Kováts tagintézmény nyugalmazott igazgatója, Laczik Dénesné, a Kovátsos Gyermekekért Egyesület elnöke helyezték el az emlékezés koszorúit.

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek