Halálos lakástűz Jásziványban

Életét vesztette egy ember, amikor kigyulladt egy hatvan négyzetméteres lakóház több helyisége csütörtök késő este Jásziványban, a Szabadság utcában.

 

A tűzesethez a hevesi hivatásos, a jászkiséri önkormányzati és a jásziványi önkéntes tűzoltókat riasztották, akik több oldalról oltották el a lángokat. Az épületben tartózkodó ember életén már nem lehetett segíteni. Az elsődleges vizsgálatok alapján a tüzet nyílt láng használata okozta. A tűz keletkezésének pontos körülményeit szakértők bevonásával vizsgálják.

Idén már több mint ezerháromszáz otthonban keletkezett tűz, kilencvenöten sérültek meg és tizennyolcan vesztették életüket.

A legtöbb tűzeset nyílt láng használata vagy elektromos hiba miatt következik be. Gyakori, hogy a fűtőeszköz, a kémény rossz állapota, a dohányzás, vagy a főzés vezet lakástűzhöz.

Kérjük a lakosságot, hogy éljen a katasztrófavédelem által végzett, ingyenes kéményseprés lehetőségével, amelyet a családi házak tulajdonosainak kérniük kell.

Emellett fokozottan figyeljenek a nyílt láng használatára, gyertyát csak tűzálló alátétre tegyenek és úgy égessenek, mert ezzel elkerülhető, hogy a gyertya leégve meggyújtsa a környezetében lévő tárgyakat.. Nyílt lángot soha ne hagyjanak felügyelet nélkül!

Egy plafonra szerelt füstérzékelővel a halálesetek, füstmérgezések megelőzhetőek lennének, a keletkezett kár mértéke pedig minimalizálható lenne, hiszen a füstérzékelő a tűz keletkezésekor azonnal jelez.

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.