Otthoni sportolási lehetőségek

A kialakult járványügyi helyzetre való tekintettel Magyarország Kormánya több ponton számos intézkedést vezetett be.

Ezek közé tartozik Karcagon is a
játszóterek, a Városi Sportcsarnok, valamint településünk valamennyi sportpályájának bezárása is. A részletekről Szepesi Tibort, a Karcagi Sport
Egyesület ügyvezetőjét kérdeztük.

Ahogyan az ügyvezető elmondta, mindennél fontosabb az emberi élet védelme, így természetesen az Operatív Törzs ajánlásait betartva Karcag városa is eleget tett azon kérésnek, miszerint aki tud, maradjon otthon. Természetesen a városban számos sportpálya, illetve olyan terület van, amely,-főleg a tavasz beköszöntével-egyre jobban csalogatja, a szabadban sportolni vágyókat. A veszélyhelyzet beálltával viszont, most erre nincs lehetőség.

-Arra kértük a Sport Egyesület valamennyi edzőjét, versenyzőjét, hogy az edzések szüneteljenek, illetve olyan edzési lehetőségeket találjanak ki az edzők, a versenyzőkkel közösen, amelyeket kizárólag otthon végeznek el. Magam is arra bíztatok mindenkit, hogy legyenek kreatívak és olyan mozgásformákat találjanak ki erre az időszakra, amelyeket valóban a négyfal között is meg lehet valósítani. Természetesen akinek lehetősége van a házuk kertjében mozogni, nekik kicsit szélesebb a paletta, viszont a lakótéren belül is, asztalokkal, székekkel egyéb segédeszközökkel kiválóan karban lehet magunkat tartani. Emellett számos lehetőséget lehet megtalálni az internet világában is; komplett testnevelésórákat, edzéseket lehet letölteni. Így mindenki a korának, az érdeklődésének, valamint az edzettségének megfelelőképpen el tudja sajátítani azokat-fogalmazta meg a szakember.

A továbbiakba szólt arról is, hogy egyfajta család-összekovácsoló ereje is van az így végzett mozgásformáknak, hiszen a közösen kitalált mozgások közül a gyermek megmutathatja szüleinek azt a kreativitást, ügyességének azt a fokát, amelyre a sportnak köszönhetően szert tett.

Így akár a ház kertjében, akár a lakótérben végzett testmozgás, mindenki előnyére válik majd. 

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek