ZAJLANAK AZ ÚJ KIÁLLÍTÁS ELŐKÉSZÜLETEI

Már folynak az előkészületei a Györffy István Nagykun Múzeum idei első, időszaki kiállításának. A február huszadikán nyíló tárlat rendhagyó, sőt, a maga nemében egyedülálló lesz.

DR. NAGY MOLNÁR MIKLÓS, múzeumigazgató:
- Nem egy konkrét tematika mentén készült kiállítás, hanem egy az elmúlt tizenkét évben, amikor is ugye a múzeum megszűnt a megyei múzeumi szervezet tagja lenni, átkerült Karcag város fennhatóságába, fenntartásába, hogy ezalatt az időszak alatt sok, több tárgyat és tárgyegyüttest kaptunk, illetve volt olyan, amit vásároltunk is a fenntartó segítségével a múzeumba és akkor ezek az új szerzeményi tárgyak- ahogy mi ezt szakmailag egymás között szoktuk mondani- ezek az új szerzeményi tárgyak úgy gondoltuk, hogy méltóak arra, hogy bemutassuk, hogy egyáltalán mik is ezek. Illetve hát, hogy a város is láthassa, hogy milyen háttérmunka folyik, amikor nem tematikus kiállítást rendezünk.

A tárlaton látható lesz a köztiszteletben álló Soltész Sándor fodrászmester műhelyének berendezési tárgyai, valamint az ugyancsak a közelmúltban elhunyt Tyukodi László fafaragó hagyatéka. A várhatóan szép emlékeket idéző kiállítás február huszadikán nyílik és április végéig látogatható.

DR. NAGY MOLNÁR MIKLÓS, múzeumigazgató:

- Májusban, a múzeumi világnap alkalmából tervezzük B. Szabó András kisújszállási festőművésznek a kiállítását itt a múzeumban, amely egészen júniusig lesz majd látogatható. És hát ugye a birkafőző fesztivál hetében, illetve előtte, ott körül fogunk rendezni egy kiállítást. Ugye a tavaly, a vadászkiállítás alkalmával is volt itt egy Széchenyi- kiállítás is és ez egy bővebb Széchenyi- kiállítást tervezünk, ezeknek a szervezése mostanában zajlik még.

Szeptemberben is kiemelkedő tárlat nyílik a múzeumban, a békéscsabai múzeum anyagából. Munkácsy Mihály grafikái, rajzai lesznek láthatók egészen novemberig.

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek