A kuláküldözés áldozatainak emléknapja

A kuláküldözés áldozatainak emléknapja alkalmából június 29-én koszorúzás volt a katolikus templommal szembeni kopjafánál.



A megjelenteket dr. Nagy Molnár Miklós múzeumigazgató köszöntötte, majd  Szendrey Gitta, színművész szavalata következett. Ezután emlékező beszédek hangzottak el.

Először a kopjafát korábban állíttató Faludi Sándor szólt a kuláküldözés áldozatairól. Mint elhangzott, a Magyar Országgyűlés a kuláküldözés idején tönkretett magyar gazdák emléknapjává nyilvánította június 29-ét, Péter-Pál napját, amely a hagyomány szerint a betakarítás kezdete, „a parasztság ünnepe”. A szónok megemlékezett a kommunista diktatúra idején a magyar középparasztsággal szemben tanúsított kegyetlen üldöztetést és megkülönböztetésről és hangsúlyozta, mennyire fontos, hogy ma is emlékezzünk az áldozatokra.

Gánóczy Ferenc, a Szentannai Sámuel Középiskola tanára beszédét az alábbiakban közöljük:

Kedves hölgyeim és uraim! Engedjék meg, hogy József Attila gondolataival vezessem be a sajátjaimat, jelesül A számokról című versével:

 

Tanultátok-e a számokat?

Bizony számok az emberek is,
Mintha sok 1-es volna az irkában.
Hanem ezek maguk számolódnak
És csudálkozik módfölött az irka,
Hogy mindegyik csak magára gondol,
Különb akar lenni a többinél
S oktalanul külön hatványozódik,
Pedig csinálhatja a végtelenségig,
Az 1 ilyformán mindig 1 marad
És nem szoroz az 1 és nem is oszt.

Vegyetek erőt magatokon
És legelőször is
A legegyszerűbb dologhoz lássatok -
Adódjatok össze,
Hogy roppant módon felnövekedvén,
Az Istent is, aki végtelenség,
Valahogyan megközelítsétek.

 

Tisztelt emlékező közösség, a magyar történelemnek voltak olyan felemelő korszakai, amikor a fenti összeadódást sikerült megvalósítani. A felemelő szót hangsúlyoznám: olyan korszakok ezek, melyek erőt és lendületet adnak, amelyekből sokáig táplálkozunk. Gondoljanak arra, hogy milyen fantasztikus lehetett a testvériség érzése 1848-ban, amikor a paraszt és a földesúr egy akaraton volt! Világosnál a parasztfiúból lett nemzetőrök és az arisztokrata tisztek együtt siratták a szertefoszlott álmot.

És sajnos voltak olyan szégyenteljes korszakok is, amikor a versben említett matematikai műveleteknél még gyalázatosabbat: a kivonást alkalmaztuk saját magunkon. Például a két háború borzalmas vérvesztesége után, a megalázó országcsonkítások után mintha még mindig lenne pazarolnivalónk: egymást kezdtük marcangolni.

Jobban mondva: polgártársaikat kezdték marcangolni azok, akiket egy szemérmetlenül álszent, hazugságra berendezkedett ideológia, vagy éppen a féktelen bosszúszomj elvakított.

Engedjék meg, hogy egy személyes példát említsek (nem kérkedni akarok vele, hiszen 71 ezer családot érintett a kuláküldözés, Önök is talán pontosan ezért vannak itt): a párom nagyapja több évtizedes szívós munkája gyümölcsét, gyönyörű második tanyáját 1939-ben építette föl a karcagi határban. Ő nem jött vissza a háborúból, az árváktól elvette a földeket a Tsz, majd a tanyát lerombolták. Micsoda pazarlás!  Micsoda pazarlás, sőt, hazaárulással felérő bűn, hogy a legambiciózusabb, legeredményesebb paraszti réteget teszik tönkre azok a munkakerülő gazemberek, akik álszent módon a munka becsületéről szónokolnak és közben rabszolgákat tartanak a hortobágyi állami gazdaságokban! Akiknek a betakarítás a más javainak a betakarítását jelenti! Félreértés ne essék: nem kellett ahhoz dúsgazdagnak lenni, hogy valaki a listára kerüljön. Elég volt 14 ha szántóföld vagy 3 ha gyümölcsös. De mivel a paranoia egyre több bűnbakot követelt, a kisiparosokat, sőt, a vagyontalanokat is utolérte az üldözés. Végül a társadalom egyik rétegét sem kímélték, beleértve saját fajtájukat is.