Képviselői megbízólevél ünnepélyes átadása

Május 2-án a Városháza dísztermében tartották a képviselői megbízólevél ünnepélyes átadását.



A megjelenteket - köztük Kovács Sándor országgyűlési képviselőt és családját, dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter, országgyűlési képviselőt, dr. Kállai Mária JNSZ Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottját, országgyűlési képviselőt, Rentzné dr. Brezdán Edit főjegyzőt, Dobos Lászlót, Karcag polgármesterét és a 03. választókerület megjelent polgármestereit, hivatalvezetőket Rózsa Sándor jegyző köszöntötte.

Az ünnepi műsorban közreműködött Plósz Csilla, a KÁIAMI igazgatója és Pető Marcell az EFAMI zongora tanára. Ezt követően dr. Zsembeli József, a JNSZ Megyei 03. számú Országgyűlési Egyéni Választókerület Választási Bizottsága elnöke ismertette az április 8-ai választás eredményét, majd átadta a megbízólevelet Kovács Sándor országgyűlési képviselőnek.

A megbízólevél átadása után Kovács Sándor megköszönte mindenkinek a kampányban nyújtott támogatását, segítségét. Külön is szüleinek, feleségének és három fiának a türelmet és megértését, mert az elmúlt időszakban keveset lehetett velük, de mint fogalmazott, ezután sem lesz több együtt töltött ideje velük, de most ez a feladat vár rá. A választóknak megköszönte a bizalmat, melyre igyekszik a parlamenti munkájában a következő négy évben rászolgálni.

 

Az ünnepség végén a Szózat eléneklése után több százan gratuláltak Kovács Sándornak megválasztásához, valamint a  teremben jelen lévő másik két országgyűlési képviselőnek, a szintén Karcagot is képviselő dr. Fazekas Sándornak és a megyénk és Szolnok és környéke érdekeit szem előtt tartó dr. Kállai Máriának.