Györffy Bál 2018

A Györffy István Katolikus Általános Iskola szülői munkaközössége szervezésében

szombaton este a Dérynében volt a jótékonysági bál, mely most is a Györffy Színtársulat műsorával kezdődött.
Az Őrület határán című darabban a szerepeket, a táncokat az iskola jelenlegi és volt diákjai mellett pedagógusok, "györffys" volt és jelenlegi szülők játszották, mintegy ötvenen.
A megjelenteket Kovács Miklósné igazgató köszöntötte, s mint elhangzott,  a jótékonysági bál idei bevételét is az idegen nyelvi oktatás támogatására és a tanterem bútorainak cseréjére fordítják majd.
A jelenlévőket levélben köszöntötte dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter is, aki szerint fontos feladat az értékek, a szokások megőrzése, a hagyománytisztelet, a harmóniakeresés, mely most időszerűbb, mint bármikor. A Györffy napok megrendezése is ezt erősíti, kiváló lehetőséget biztosít idén is arra, hogy átörökítse azokat a népszokásokat, polgári hagyományokat, amelyek évszázadok óta éltetnek és megtartanak bennünket itt, a Kárpát-medencében - írta a miniszter, aki tartalmas kikapcsolódást kívánt az eszt résztvevőinek.
A műsor után a második emeleti dísztermében bállal folytatódott a program. Kovács Miklósné igazgató után Kovács Sándor, a megyei közgyűlés elnöke, Dobos László polgármester és Gulyás Zsolt érseki tanácsos, plébános, az iskola lelki vezetője szólt a bál vendégeihez, majd egy-egy szál virággal köszöntötték Pánti Ildikó ny. iskolaigazgatót, önkormányzati képviselőt, Szabóné Fábián Évát, a Szülői Munkaközösség elnökét és Szakályné Kollát Emesét, az iskola pedagógusát, a jótékony bál egyik szervezőjét, a színtársulat szereplőjét.

 

  • Friss hírek

  • Populáris