ÚJ RENDÉSZETI KÉPZÉS A SZENTANNAIBAN

A rendvédelmi szakma tanulása népszerű a karcagi diákok körében.

A Szentannai Sámuel Középiskolában 25 éve indították el a képzést, amit 2018-tól kibővítenek.

Az egyik legnépszerűbb képzés a Szentannai Sámuel Középiskolában a rendészeti középiskolai osztály. 2018-ban jubilálnak, hiszen a 25. Évébe lép a képzés.

- A Szentannai Középiskolában 1993-ban indult el az első rendészeti középiskolai osztály gimnáziumi képzés keretében. Ez a 11. és 12. Évfolyamban működik fakultáció keretében, heti három órában tanulják a gyerekek a belügyi rendészeti képzést. Ezen belül ilyen témaköröket tanulnak mint például a rendvédelem története, az alapvető jogszabályok ismeret, mint például a szabálysértési törvény, büntetőeljárásról szóló törvény. Megismerik a rendőrség, a különböző rendvédelmi szervek felépítését, jogállását. Az érettségi után tovább tanulhatnak vagy a rendészeti szakgimnáziumon belül például Miskolcon, vagy a Közszolgálati Egyetemen, tiszti képzésben.

2018-tól már nem csak fakultatívan, hanem szakmacsoportban tanulhatják a diákok a rendészeti és közszolgálati ismereteket, ami jó alapja lehet a rendvédelmi szakon továbbtanulóknak.

- 2018. szeptember elsejétől az iskolában beindul a rendészeti és közszolgálati képzés, ami szakgimnázium keretében fog működni. Ez azt jelenti, hogy a gyerekek már a 9. évfolyamtól már a rendészeti és közszolgálat elméleti és gyakorlati képzésben részesülhetnek. Az érettségi után egy plusz egy éves technikusi képzésen vehetnek részt, majd ezt követően a munka világába léphetnek akár rendőrkapitányságokon, akár önkormányzatoknál adminisztratív munkakörben helyezkedhetnek el, vagy szintén tovább tanulhatnak akár rendészeti szakgimnáziumban például Miskolcon, vagy a Közszolgálati Egyetemen.

Felvételi nincs, de megfelelő képességekkel kell rendelkezni az osztályban.

- Mindenképpen azok jelentkezzenek akik elhivatottak a rendvédelmi pálya iránt, akik megfelelő egészséggel rendelkeznek, mert az egy komoly belépési követelmény. Pszichikailag is megfelelőek illetve azt a tudást is meg fogják szerezni,amivel tovább tudnak lépni magasabb szintre a rendvédelmen belül. Ide nálunk nincs külön felvételi, viszont, hogyha tovább akarnak tanulni, ott már nagyon komoly felvételi van, aminek meg kell tudni felelni.

Az iskola nyílt napján sokan érdeklődtek az új szak iránt, az iskola 18 tanulót vehet fel a képzésre.

- Jelen tervek szerint 18 tanulót indítunk be más szakmacsoporttal együtt egy 36 fős osztályon belül. Itt a felvételi leginkább még csak tanulmányi eredménytől függ. A jelentkezési határidő február 15-e. 2017. novemberében volt nyílt napunk, amikor a rendőrség szakemberei kivonultak és tartottak egy bemutatót, fegyveres bemutatót. Azt elmondhatom, hogy évek óta óriási az érdeklődés a rendészeti képzésünk iránt, most a nyílt napon is három körben teltház előtt sikerült bemutatót tartani. - mondta Péter Dániel tanár.

  • Friss hírek

  • Populáris