A nemzeti gyásznapon...

Október 6-án egy, a magyar függetlenség kivívására tett nagyszerű kísérlet végére emlékezünk, melynek üzenete máig hat.

A nemzeti gyásznapon, az Aradi vértanúk terén megtartott október 6-i megemlékezésen a Kováts Mihály Huszárbandérium lovasainak zászlóbehozatala után a Himnusz, majd Mészáros László, a debreceni Ady Endre Gimnázium diákja szavalata következett.

Az aradi vértanúkra Gulyás Zsolt,a Karcagi Római Katolikus Egyházközség plébánosa, érseki tanácsos emlékezett, az alábbiakban részleteket közlünk a beszédből:

- Október 6-án egy, a magyar függetlenség kivívására tett nagyszerű kísérlet végére emlékezünk, melynek üzenete máig hat. Október 6-a kétszeresen is tragikus számunkra. Nemcsak azért, mert az Aradon vértanúságot szenvedők sorsának beteljesedésével egy mindaddig ismeretlen méretű véres politikai megtorlás vette kezdetét Magyarországon, hanem azért is, mert ugyanezen a napon egy másik kivégzőosztagot is kivezényeltek. Ez a kivégzőosztag nem Aradon, hanem a pesti Újépület udvarán sorakozott fel. Azon a helyen, ahol most örökmécses állít emléket gróf Batthyány Lajosnak, Magyarország első, az aradi vértanúkkal egy napon kivégzett miniszterelnökének.

Kevesen tudják, hogy valójában tizenhat császári-királyi tiszt adta életét a magyar szabadság nevében, a hagyomány ezen a napon viszont csupán arra a tizenhárom tagra gondol, akiken ezen a napon –tehát október 6-án – teljesítették be a halálos ítéletet - sorolta a szónok, majd ismertette a névsort: Knezich Károly, Nagy-Sándor József, Damjanich János, Aulich Lajos, Lahner György, Poeltenberg Ernő, Leiningen-Westerburg Károly, Török Ignác, Schweidel József, Dessewffy Arisztid, Lázár Vilmos, valamint Vécsey Károly és Kiss Ernő, akiknek az ítélete már öt nappal korábban (1849. szeptember 21-én) megszületett, mint a többieké.

- Rájuk emlékezünk tehát a mai napon. Kemény küzdelmet vívtak a szabadságharcban – noha „babérkoszorú helyett bitófa, vagy enyhébb büntetésként golyó általi halál jutott nekik osztályrészül”. (...)

- Az aradi vértanúk tisztelete már a kivégzés napján megkezdődött - folytatta Gulyás Zsolt emlékbeszédét. Legfeljebb két órával az ítélet végrehajtását követően, zarándokok tódultak tömegestül a helyszínre. Ahogyan arról a szemtanúk beszámolnak, mindenki sírt és imádkozott. Az ország gyászba borult. A vértanúk műalkotáson való megörökítése csak a kiegyezés után vált lehetségessé. A szájhagyományban sok apró mozzanat maradt meg a kivégzésekkel kapcsolatban. „Kiss Ernőt vállon találta a golyó, ezért térdre bukott, aztán egy katona odarohant, és egészen a fülébe dugva a puskát lőtte le” „Damjanich Jánost lábtörése miatt parasztszekéren vitték a vesztőhelyre, a kocsin végig szivarozott”. (...)

Mindezeknek a tényeknek az ismeretében megérthetjük az aradi mártírok hőstettének az erkölcsi nagyságát. Az emberi méltóságunkból fakad, hogy minden ember szabadnak születik. Jogosan küzd tehát az ember a szabadságáért –abban az esetben természetesen, ha tisztában van a szó valódi és legmélyebb jelentésével. A keresztény ember, a keresztény nemzet hittel vallja, hogy Isten olyan szabadsággal ajándékozta meg az embert, amelyet még Ő is tiszteletben tart. A szabadság nem a korlát nélküliséget jelenti. Nagyon kifejező a magyar szó, amelynek a töve a szab ige, ami arra enged következtetni, hogy igenis vannak szabályok, amelyek megtartása kötelez bennünket. A szabadság tehát nem azt jelenti, hogy az isteni törvényeket átírjuk, vagy semmibe vesszük. A szabadság akkor lesz áldott számunkra, ha a Teremtő szándéka szerint élünk vele. A szabadság tehát azért van, hogy döntéseinkkel mi magunk is belássuk, hogy az isteni törvény, amely minden ember lelkiismeretébe bele van kódolva, számunkra a legjobbat akarja. A szabadság szent, hiszen Isten ajándéka minden ember és nemzet számára - jelentette ki a szónok.

- Arad gyertyái ma is világítanak: hűségre figyelmeztetnek bennünket. Hűségesek legyünk Istenünkhöz, magyar hazánkhoz, családjainkhoz. Arad gyertyái arra figyelmeztetnek bennünket: „Hazádnak rendületlenül/ légy híve, ó, magyar!” Az égő gyertyák megvilágítják számunkra, hogy kötelességünk küzdeni az örökségünkért, értékeinkért. Az égő gyertya egyszerre jelzi számunkra a gyászt és a reményt is: a gyászt, hiszen halottainkért rendszerint gyertyát gyújtunk, és ugyanakkor a reményt is, hogy az igazságszolgáltatás nem merül ki pusztán az ember hozta ítéletekben. Üzenetet hordoz az, ahogyan ezek a tábornokok megélték az utolsó éjszakájukat. Arad gyertyái emlékeztetnek a hazaszeretetre. Az aradi vértanúk Istent félő, imádságos emberek voltak. Valamennyien Isten nevében búcsúztak el szeretteiktől. Gondolataimat annak az imának egy részletével zárom, amellyel egyikük – Damjanich János tábornok – Teremtője felé fordult a kivégzése előtti éjszakán:

„Mindenség Ura! Áldd meg Aradot! Áldd meg szegény, a szerencsétlenségbe süllyedt Magyarországot! Te ismered, ó, Uram, az én szívemet, és egyetlen lépésem sem ismeretlen előtted: azok szerint ítélj fölöttem kegyesen, s engedj a túlvilágon kegyes elfogadást találnom. Ámen!”- zárta szavait a szónok.

Az emlékbeszéd után az önkormányzat nevében Dobos László polgármester, Kovács Szilvia és Gyurcsek János alpolgármesterek és Rózsa Sándor jegyző helyezte el az emlékezés koszorúját az aradi vértanúk emlékkövénél, majd Kovács Sándor, a JNSZ Megyei Közgyűlés elnökének koszorúzása után a járás vezetői, az intézmények, a pártok, a civil szervezetek képviselői is elhelyezték az emlékezés virágait.