Tour de Hongrie mezőnye...

A legnagyobb magyar kerékpárverseny, a Tour de Hongrie mezőnye június 27-én Szombathelyen prológgal rajtolt,

majd a Keszthely, Zalaegerszeg, Velence, Siófok, Paks, Cegléd, Karcag, Miskolc, Jászberény útvonalon jut el július 2-án Budapestre, a végső befutóhoz. A tervek szerint a hat versenynap alatt 750 kilométer teljesítése vár a résztvevőkre. Július 1-jén Karcagról indul a rajt - erről a május 27-ei családi napon tartott sajtótájékoztatón beszélt Eisenkrammer Károly, a Magyar Körverseny főszervezője.


- Karcag mindig is fontos volt a Tour de Hongrie számára, 2000 óta már nyolc versenyt szerveztünk, most a város negyedszer lesz rajt- vagy célállomás a Tour de Hongrie programjában, 2004, 2015 és 2016 után ezúttal a Nagykunság fővárosából rajtol majd a királyetap - tudtuk meg Eisenkrammer Károlytól, a Magyar Körverseny főszervezőjétől.


- Nagyon szívesen látnak a helyiek itt minket, rengetegen bicikliznek, szurkolnak a csapatoknak, ezrét is hozzuk ide a versenyt ebben az évben is. Idén 22 csapat nevezett, a mezőny rendkívül erős lesz, soha ilyen erős mezőny még nem volt Magyarországon, hiszen a Föld minden részéből jönnek, Dél- Amerikától kezdve Ausztrálián, Ázsián, Európán át úgy számoljuk összesen 35 országból jönnek versenyzők. A karcagi rajt lesz a leghosszabb és legnehezebb szakasza a versenynek, a rajt után 165 kilométer múlva, Miskolcon lesz a célállomás, ahol kétszer másszák meg a bükki szakaszt a versenyzők. Természetesen most sem maradnak el a kísérőrendezvények, július 1-jén a karcagi főtéren lesznek gyerekversenyek, kerékpáros ügyességi próbák, látványos kerékpáros bemutató, és ezúttal is kipróbálható a BringaPárbaj impozáns terepasztala és a BringaAkadémia is várja majd a versenyző karcagiakat.


- Biztos vagyok abban, hogy a város lakosságát és a környékbelieket is érdekli ez a program és vonzza majd őket, hiszen nagyon sokan biciklizünk errefelé. Lehet, hogy túráink a munkahelyre, a piacra, a város körül található kertekbe irányulnak elsősorban, de a bicikli szerelmeseinek érdemes erre a programra is odafigyelni. Mindig élvezetes a versenyt, annak küzdelmeit, szépségeit látni. Örülök annak, hogy nagyon sokan versenyeznek Magyarországon szervezett formában a kerékpáros sportban is. A versenyszellem a biciklisek között töretlen, de érdemes kirándulni a határban is, hiszen a biciklizés kikapcsol - hangsúlyozta a sajtótájékoztatón dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter.


Dobos László, Karcag polgármestere szerint a Tour de Hongrie egy olyan rendezvény, amelynek a legtöbb település szeretne részese lenni.


- Nálunk immár negyedik alkalommal rajtol a mezőny a királyetapra. Nagyon komoly érdeklődés előzi meg a versenyt, úgy tervezzük, hogy minél látványosabb legyen a karcagi rész is. Nagyon komoly és nívós kísérőprogramok lesznek most is. Ez nem tömegsport, nem szabadidősport, itt kőkemény napi edzésben lévő versenyzők szerepelnek, akik bírják a nagy távot és tempót napról napra. Aki már látott ilyen körversenyt, az tudja, hogy a versenyzők emberfeletti teljesítményre képesek, én magam s csodálattal figyelem a teljesítményüket.