Szajol is elvitte a pontokat Karcagról

Hatgólos meccsen maradtunk alul a forduló rangadóján



A megyei labdarúgó-bajnokság 23. fordulójában zsinórban már a negyedik rangadó várt a karcagi csapatra, miután ezen a hétvégén a harmadik helyen tanyázó, az ősszel 5:3-ra minket legyőző Szajol vendégeskedett a Liget úton. Ellenfelünk parádés formában futballozik, legutóbb 2016 októberében veszítettek mérkőzést, így előre sejteni lehetett, nehéz kilencven perc vár a fiainkra. Az izgalmakat a Karcagi Labdarúgó Baráti Kör ünnepsége oldotta, ugyanis a találkozó előtt került bemutatásra a KLBK új háziasszonya, Papp Bernadett, aki elődjével, Federics Szandival a kezdőrúgást is elvégezte.

A karcagiak Orosz István és Szívós Gyula hiányzása miatt felforgatott kezdőcsapattal vetették bele magukat az összecsapásba, amely nem indult jól a számunkra, már a 8. percben hátrányba kerültünk Dobos Dániel szöglete után, aki közvetlenül a sarokrúgásból tekert Belényesi kapujába. Nehezen lendültünk játékba, a kiváló fizikummal rendelkező szajoliak pedig megnyerték a párharcokat a pálya közepén, csírájában elfojtva a karcagi támadásokat.

Sajnos a gyorsan bekapott gól megzavarta csapatunkat, a minden hájjal megkent Szabó Tamás meg köszönte szépen a bizonytalankodást, és a 15. percben az elvetődő Belényesi helyére éles szögből belőtte a második szajoli találatot. Hidegzuhany a javából, és még nem volt vége…! Két perccel később Erdei bombázott ki egy labdát bedobásra a karcagi tizenhatoson belül, majd összefutott Szabóval, aki hangos kiáltások közepette földre zuhant, Kóródi játékvezető pedig érthetetlen módon tizenegyest ítélt, amit Bogdán higgadtan értékesített, 0:3. Bő negyedóra alatt eldőlni látszott a mérkőzés, ám nem adtuk fel, és gyorsan szépítettünk, miután Erdei a 21. percben egy kipattanót szépen kezelt le, majd okos lövése utat talált a jobb alsóba a vetődő Ulviczki keze mellett.

A gól visszahozta a mieink lelkesedését, a hitehagyottság egy pillanat alatt elillant, Székely Dávid meg tovább csökkenthette volna a különbséget, ám ziccerét Ulviczki nagy bravúrral hárította. Megráztuk magunkat, a mezőnyben parterei lettünk a Szajolnak, helyzetekig azonban nem sikerült eljutnunk: íveléseinket vagy a Bogdán-Bezzeg kettős valamelyik tagja fejelte vissza a mezőnybe, vagy Ulviczki kapus takarította el a büntetőterületről, így 1:3-as állással vonulhattunk pihenőre.

A meccs képe a folytatásban sem változott, nem sikerült újat húzni fiatal csapatunknak, sokáig komolyabb helyzet nélkül fociztunk. A vendégek masszívan állták a kritikus első 10-15 percet, majd a semmiből újabb gólt szereztek, Belényesi hibája után Dobos fejelt a kapuba, ezzel pontot téve a meccs lényegi kérdéseinek végére. Ekkor már mi sem hittünk benne, hogy meglehet a pontszerzés, pontatlanul, sok hibával játszottunk, Kun Mihály együttese pedig taktikusan zárta le a területeket a gyors karcagi játékosok elől. Egy gólra azért még jók voltunk, a 77. percben Kupai Krisztiánt rúgta arcon Csajbók, fiatal játékosunk szája felszakadt, Kóródi spori meg tizenegyest ítélt, amit a góllövőlista-éllovas Székely Dávid a kapuba bombázott, ezzel kialakítva a 2:4-es végeredményt.

Vereségünkkel továbbra is az 5. helyen állunk a tabellán, lépéshátrányba kerülve Szajollal és Törökszentmiklóssal szemben. Javítani egy hét múlva Csépán lehet. Hajrá Karcag!

Halmai Márton