90 éves az egykori Kultúrpalota

90 éves az egykori Kultúrpalota, a mai Déryné Kulturális Központ.

A jeles ünnepről csütörtökön emlékeztek meg. Szepesi Tibor igazgató köszöntője után Ruzicska Ferenc helytörténész idézte fel az elmúlt 9 évtized jelentősebb állomásait, a vetített képeken pedig nyomon követhettük a Kultúrpalota épületének változásai, alakulásait. Az előadó részletesen szólt az építés körülményeiről és arról a pezsgő kulturális életről, mely a múlt században itt zajlott. A sok-sok hangevrseny , előadói est szervezésében nagy részt vállalt dr. Sántha József nyugalmazott főorvos, a Kunkarcagi Városvédő és -Szépítő Egyesület tiszteletbeli elnöke is.  A város nevében Dobos László polgármester egy oklevéllel és ajándékkal köszönte meg Józsi bácsi és felesége Katóka néni városért végzetet munkáját.

A köszöntő és emlékezés a Szolnoki Szimfonikus Zenekar koncertjét hallgathatta meg a több száz érdeklődő.