Az EURÓPAI UNIÓ Közép-Európai országokra 2017-ben regionális pályázatot irt ki azzal a céllal, hogy a régiókra alkalmazható tanulmány készüljön az okos ingázás megvalósítására.

Az EURÓPAI UNIÓ Közép-Európai országokra 2017-ben regionális pályázatot irt ki azzal a céllal, hogy a régiókra alkalmazható tanulmány készüljön az okos ingázás megvalósítására.

A program küldetése előretekintő stratégia kidolgozása a jelenlegi ingázási modellek megváltoztatása a CO2 –kibocsájtás mérséklése a levegő minőségének javítása a zaj és a közúti terhelés csökkentése. A program az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásával valósulhatott meg.


A Smart Commuting projekt résztvevői 6 ország, 7 város, 2 egyetem:
Ausztia: Weiz Város, Bécs Műszaki Egyetem,
Horvátország: Zadar Megyei Fejlesztési Ügynökség,
Csehország: Hranice Fejlesztési Ügynökség,
Magyarország: Szolnok Megyei Jogú Város,
Szlovénia: Velenje Város, Koper Regionális Fejlesztési Központ,
Olaszország: Velencei Egyetem, Rimini Város,


A fenti közép-európai városokat és azok agglomerációját az utak zsúfoltsága a levegőszennyezés a magas CO2 és zajterhelés, illetve a közúti balesetek kockázata jellemzi. Vizsgálat tárgyát kell, hogy képezze az intermodális rendszerek és a közösségi közlekedés (vasúti, autóbuszos) infrastruktúrája. A mai kulturális szokások az életmód azt eredményezi, hogy a napi ingázók, magas arányban személygépkocsit használnak.


A helyzet megváltoztatása érdekében a projekt elősegíti az agglomeráció szintű koordinációt az érintett települések a munkáltatók, hivatalok, iskolák, intézmények a közlekedési társaságok és az utazók együttműködését.
A „zöldebb utazás” kiválasztása érdekében szakértői elemzéssel un. SWOT analízis elkészítésével indult.


Az elemzést és a stratégiát alátámasztó tanulmányt a budapesti IFUA Horváth & Partners Kft. szakértői készítették.


Az ingázásban érdekelt különböző szervezetek és az utasok részére különböző 15-20 összetett kérdést fogalmaztak meg:
1./ Az agglomerációs települések, rendőrség, hatóságok, kórházak részére,
2./ nagyobb létszámot foglalkoztató munkáltatók, iskolák,
3./ közlekedési szolgáltatók (MÁV, Volán, Magyar Közút,)
4./ Civil szervezetek, non-profit szervezetek, sport, kulturális, művelődési intézmények.


Az akció terület bemutatása: Szolnok lakónépessége 70 000 fő, a 19 évnél fiatalabb népesség 20% a 60 év feletti lakosság 24%. A munkaképes lakosság 48 500 fő. A városban lakó 30 ezer foglalkoztatottból közel 26 ezer fő helyben dolgozik. A naponta ingázók száma több mint 4000 fő. A felmérés Szolnokkal együtt 18 település utazási szokásaira terjedt ki. Az összlakosság 110 ezer fő a napi ingázók száma folyamatosan


növekszik és 12 ezer főre tehető. Szolnokon kívüli településen élő foglalkoztatottak 66%-a lakóhelyén kívül dolgozik. A települések közötti hívatás forgalmat nagyobb részben a Volán (mind a 18 település) menetrendszerinti autóbuszjáratai, illetve a vasút (a hálózatba bekapcsolt 7 településen) biztosítja.


A települések közötti ingázás mellett a projekt tárgyát képezte a Szolnok városon belüli mobilitás elemzése. Megállapítható, hogy a közösségi szolgáltató a VOLÁNBUSZ Zrt a feladatot 49 db 12,76 év átlagos avultságú autóbusszal látja el. A napi utazások száma 15 000, ami folyamatos csökkenést mutat. A szolgáltató széles napi időintervallumban és a csúcsidőszakokban kiemelkedő gyakorisággal áll rendelkezésre.


A közösségi közlekedés mellett az egyéni közlekedés kérdései is a vizsgálat tárgyát képezték, így a személygépkocsi a kerékpár és a gyaloglás.


A Smart Communiting akció szempontjából releváns feladatként fogalmazódott meg:


- Az egyre növekvő zsúfoltság az utakon, ami a növekvő gépjármű forgalom a gyűrűs városszerkezet hiánya és a hiányzó Tiszai átkelőhely következménye.
- A város belterületén a gyalogosok elsőbbségének biztosítása. Forgalomcsillapított városrészek kijelölése.
- A kerékpáros-közlekedés létesítményeinek fejlesztése.
- A közúti csomópontok biztonságtechnikai (középső védősziget) átépítése.
- Kerékpárutak kerékpártárolók építése (intézményeknél, B+R autóbusz, vasútállomás).
- A közösségi közlekedés eszközparkjának cseréje, az alternatív hajtású (elektromos) járművek fokozatos bevezetése,
- E-ticketing rendszer (mobiljegy rendszer) bevetése, dinamikus utas tájékoztatás alkalmazása,
- A vandalizmus elleni fellépés erősítése,
- MÁV-Volán tarifaközösség,
- Környezetbarát közlekedési módok arányának növelése.
Szolnok város esetében a pilot program két alapvető feladatot határozott meg:


1./ A elavult dízel meghajtású autóbuszok helyett alternatív környezetkímélő hajtással rendelkező korszerű autóbuszok rendszerbe állítását.
2./ Az utazási igények mérését és ennek alapján rugalmas az utazási igényekre szabható megoldás bevezetése.


A szakértői tanulmányban a két alapvető feladat megvalósítását, annak lépéseit részletesen kidolgozták.


A programba résztvevő hét városra elkészült tanulmányokból a két egyetem munkatársai integrált tanulmány készítenek, amit a Közép-Európai térség városainak kiajánlanak.

 

Image Gallery

Leave a comment

Make sure you enter all the required information, indicated by an asterisk (*). HTML code is not allowed.

Top hírek